Giobbe 14

BIBBIA MARTINI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 L'uomo nato di donna, ha corta la vita, e di molte miserie è ricolmo.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 Egli spunta, ed è reciso qual fiore, e fugge com'ombra, nè mai si resta in un medesimo stato.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 E tu stimi degno di te l'aprir sopra cosa tale i tuoi occhi, e il chiamarlo al tuo giudizio?	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Chi puro render potrà colui, che di immonda semenza è concepito. Chi fuori di te, che solo sei?	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Brevi sono i giorni dell'uomo; tu hai contato il numero de' mesi suoi, gli li hai fissati de' termini, i quali egli trapassar non potrà.	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 Ritirati per alcun poco da lui, affinchè egli prenda riposo, onde per lui venga, come per un mercenario, il giorno bramato.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Un albero ritien la speranza: egli è troncato ripullula di bel nuovo, e getta i suoi ramoscelli.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Se invecchiata sarà nella terra la sua radice, e il suo tronco sarà morto nella polvere.	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 Appena sentirà l'acqua germoglierà, e farà sua chioma come quando fu dapprima piantato.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Ma l'uomo morto che sia e spogliato, e consunto, che mai diventa.	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Come se dal mare se ne andasser le acque, e inaridisse il fiume rimasto in secco.	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 Cosi l'uomo quando si sarà ad dormentato non risorgerà; fino a tanto che il cielo sia consumato ei non si sveglierà, né si riscoterà dal suo sonno.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Chi mi darà, che tu nell'inferno mi cuopra, e ascoso mi serbi, fino a tanto che passi il tuo furore, e che tu mi prescriva un tempo, in cui ti ricordi di me?	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 Forse tornerà a vivere un uom già morto? In tutti i giorni di mia milizia sto aspettando, che venga il mio cangiamento.	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Mi chiamerai, ed io ti risponderò: porgerai la destra all'opera delle tue mani.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Tu però hai contati i miei passi; ma perdona i miei peccati.	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 Tu hai sigillati come in un sacchetto i miei delitti, ma hai curata la mia iniquità.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Un monte cade, e si scioglie, e un masso cambia di sito:	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 Le pietre sono consunte dalle acque, e la terra battuta dall'inondazione a poco a poco si va consumando; cosi adunque tu anderai consumando l'uomo.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Tu gli desti vigore per alcun poco, perché passasse per sempre: cangerai la sua faccia, e lo scaccerai.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Se i suoi figliuoli saranno in atto, o in basso stato, ei nol saprà;	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Ma la carne di lui sarà in dolore, fin che egli avrà vita, e l'anima di lui lo compiangerà.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«