Giobbe 16

NOVA VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Respondens autem Iob dixit:	1 És felelt Jób, és ezt mondta:
2 “ Audivi frequenter talia! onsolatores molesti omnes vos estis.	2 »Ilyesfélét már többször hallottam; terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!
3 Numquid habebunt finem verba ventosa, aut quid te exacerbat, ut respondeas?	3 Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak? Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?
4 Poteram et ego similia vestri loqui, si esset anima vestra pro anima mea! Concinnarem super vos sermones et moverem caput meum super vos.	4 Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti, bárcsak a helyemben lennétek!
5 Roborarem vos ore meo et motum labiorum meorum non cohiberem.	5 Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném, és csóválnám fejemet fölöttetek.
6 Si locutus fuero, non quiescet dolor meus et, si tacuero, non recedet a me;	6 Erőt öntenék belétek számmal, és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.
7 nunc autem defatigavit me dolor meus, et tu vastasti omnem coetum meum.	7 De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam; ha hallgatok, nem hagy el engem.
8 Rugae meae testimonium dicunt contra me; et suscitatur falsiloquus adversus faciem meam contradicens mihi,	8 Immár elnyomott engem a fájdalom, és semmivé lett minden tagom;
9 Ira eius discerpsit me et adversata est mihi, et infremuit contra me dentibus suis. Hostis meus acuit oculos suos in me.	9 ellenem tanúskodnak ráncaim, és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;
10 Aperuerunt super me ora sua et exprobrantes percusserunt maxillam meam, simul conferti contra me.	10 egybegyűjtötte haragját ellenem, és fenyegetve vicsorgatta rám fogait, félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.
11 Concludit me Deus apud iniquum et manibus impiorum me tradit.	11 Kitátották ellenem szájukat, szitkozódva arcul ütöttek, kínjaimmal töltötték be étvágyukat.
12 Ego, ille quondam tranquillus, repente contritus sum. Tenuit cervicem meam, confregit me et posuit me sibi quasi in signum.	12 Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten, és bűnösök kezére adott.
13 Circumdedit me lanceis suis, scidit lumbos meos, non pepercit et effudit in terra iecur meum.	13 Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem, nyakon ragadott és összetört engem; céltáblául tűzött ki magának.
14 Dirupit me rumpens et diruens, irruit in me quasi gigas.	14 Lándzsái röpködnek körülöttem, ágyékomat kímélet nélkül hasogatja, beleimet kiontja a földre.
15 Saccum consui super cutem meam et dimisi in terram cornu meum.	15 Sebet seb után ejt rajtam, rám támad, mint valami hős.
16 Facies mea rubuit a fletu, et palpebrae meae caligaverunt;	16 Zsákot varrtam bőrömre és testemet hamuval borítottam.
17 attamen absque iniquitate manus meae, cum haberem mundas preces.	17 Arcom megdagadt a sírástól, sötét árny ül szempillámon.
18 Terra, ne operias sanguinem meum, neque inveniat in te locum latendi clamor meus.	18 És mindezt szenvedem, holott kezem mocsoktalan, és tiszta az imádságom Istenhez.
19 Ecce enim in caelo testis meus, et conscius meus in excelsis.	19 El ne takard, föld, a véremet, és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!
20 Interpretes mei sunt cogitationes meae: ad Deum stillat oculus meus.	20 Mert íme, van tanúm a mennyben, és bizonyságom a magasságban.
21 Atque utinam sic iudicaretur vir cum Deo, sicut iudicatur filius hominis cum collega suo.	21 Barátaim szószátyárok, Istenhez sír fel szemem!
22 Ecce enim breves anni transeunt, et semitam, per quam non revertar, ambulo.	22 Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között, úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között! Mert íme, kevés esztendő múltával elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.