Giobbe 14

NOVA VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Homo natus de muliere, brevi vivens tempore, commotione satiatur.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 Qui quasi flos egreditur et arescit et fugit velut umbra et non permanet.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 Et dignum ducis super huiuscemodi aperire oculos tuos et adducere eum tecum in iudicium?	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Quis potest facere mundum de immundo? Ne unus quidem!	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Si statuti dies hominis sunt, et numerus mensium eius apud te est, et constituti sunt termini eius, quos non praeteribit,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 averte oculos tuos ab eo, ut quiescat, donec solvat, sicut mercennarius, dies suos.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Nam lignum habet spem; si praecisum fuerit, rursum virescet, et rami eius non deficient.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Si senuerit in terra radix eius, et in pulvere emortuus fuerit truncus illius,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 ad odorem aquae germinabit et faciet comam quasi novellae.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Homo vero cum mortuus fuerit et debilitatur, exspirat homo et, ubi, quaeso, est?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Recedent aquae de mari, et fluvius vacuefactus arescet;	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 sic homo, cum dormierit, non resurget: donec atteratur caelum, non evigilabit nec consurget de somno suo.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Quis mihi hoc tribuat, ut in inferno seponas me et abscondas me, donec pertranseat furor tuus, et constituas mihi tempus, in quo recorderis mei?	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 Putasne mortuus homo rursum vivat? Cunctis diebus, quibus nunc milito, exspectarem, donec veniat immutatio mea.	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Vocares me, et ego responderem tibi; opus manuum tuarum requireres.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Tu quidem nunc gressus meos dinumerares, sed parceres peccatis meis.	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 Signares quasi in sacculo delicta mea, sed dealbares iniquitatem meam.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Mons cadens decidit, et saxum transfertur de loco suo;	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 lapides excavant aquae, et alluvione terra inundatur: et spem hominis perdes.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Praevales adversus eum, et in perpetuum transiet; immutas faciem eius et emittis eum.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Sive nobiles fuerint filii eius, non novit; sive ignobiles, non intellegit.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Attamen caro eius, dum vivet, dolet, et anima illius super semetipso luget ”.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«