Giobbe 14

BIBBIA CEI 2008	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 L’uomo, nato da donna, ha vita breve e piena d’inquietudine;	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 come un fiore spunta e avvizzisce, fugge come l’ombra e mai si ferma.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 Tu, sopra di lui tieni aperti i tuoi occhi, e lo chiami a giudizio dinanzi a te?	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Chi può trarre il puro dall’immondo? Nessuno.	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Se i suoi giorni sono contati, il numero dei suoi mesi dipende da te, hai fissato un termine che non può oltrepassare.	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 Distogli lo sguardo da lui perché trovi pace e compia, come un salariato, la sua giornata!	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 È vero, per l’albero c’è speranza: se viene tagliato, ancora si rinnova, e i suoi germogli non cessano di crescere;	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 se sotto terra invecchia la sua radice e al suolo muore il suo tronco,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 al sentire l’acqua rifiorisce e mette rami come giovane pianta.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Invece l’uomo, se muore, giace inerte; quando il mortale spira, dov’è mai?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Potranno sparire le acque dal mare e i fiumi prosciugarsi e disseccarsi,	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 ma l’uomo che giace non si alzerà più, finché durano i cieli non si sveglierà né più si desterà dal suo sonno.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Oh, se tu volessi nascondermi nel regno dei morti, occultarmi, finché sia passata la tua ira, fissarmi un termine e poi ricordarti di me!	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 L’uomo che muore può forse rivivere? Aspetterei tutti i giorni del mio duro servizio, finché arrivi per me l’ora del cambio!	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Mi chiameresti e io risponderei, l’opera delle tue mani tu brameresti.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Mentre ora tu conti i miei passi, non spieresti più il mio peccato:	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 in un sacchetto, chiuso, sarebbe il mio delitto e tu ricopriresti la mia colpa.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 E invece, come un monte che cade si sfalda e come una rupe si stacca dal suo posto,	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 e le acque consumano le pietre, le alluvioni portano via il terreno: così tu annienti la speranza dell’uomo.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Tu lo abbatti per sempre ed egli se ne va, tu sfiguri il suo volto e lo scacci.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Siano pure onorati i suoi figli, non lo sa; siano disprezzati, lo ignora!	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Solo la sua carne su di lui è dolorante, e la sua anima su di lui fa lamento».	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«