Isaia 64

BIBBIA CEI 2008	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 come il fuoco incendia le stoppie e fa bollire l’acqua, perché si conosca il tuo nome fra i tuoi nemici, e le genti tremino davanti a te.	1 Ahogy meggyújtja a tűz a rőzsét, és a vizet felforralja a tűz, ismertesd meg nevedet ellenségeiddel, hogy színed előtt megremegjenek a nemzetek,
2 Quando tu compivi cose terribili che non attendevamo, tu scendesti e davanti a te sussultarono i monti.	2 amikor félelmetes dolgokat cselekszel, melyeket nem vártunk! Ha leszállnál, színed előtt a hegyek megrendülnének!
3 Mai si udì parlare da tempi lontani, orecchio non ha sentito, occhio non ha visto che un Dio, fuori di te, abbia fatto tanto per chi confida in lui.	3 Ősidők óta senki sem hallotta, fülével fel nem fogta, szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki a benne bízókért cselekszik.
4 Tu vai incontro a quelli che praticano con gioia la giustizia e si ricordano delle tue vie. Ecco, tu sei adirato perché abbiamo peccato contro di te da lungo tempo e siamo stati ribelli.	4 Elébe sietsz az örvendezőnek, s annak, aki igazságot cselekszik, és azoknak, akik útjaidon megemlékeznek rólad. Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk!
5 Siamo divenuti tutti come una cosa impura, e come panno immondo sono tutti i nostri atti di giustizia; tutti siamo avvizziti come foglie, le nostre iniquità ci hanno portato via come il vento.	5 Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket.
6 Nessuno invocava il tuo nome, nessuno si risvegliava per stringersi a te; perché tu avevi nascosto da noi il tuo volto, ci avevi messo in balìa della nostra iniquità.	6 Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket.
7 Ma, Signore, tu sei nostro padre; noi siamo argilla e tu colui che ci plasma, tutti noi siamo opera delle tue mani.	7 De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
8 Signore, non adirarti fino all’estremo, non ricordarti per sempre dell’iniquità. Ecco, guarda: tutti siamo tuo popolo.	8 Ne haragudj, Uram, oly nagyon, és ne emlékezz örökké bűneinkre! Íme, nézd, a te néped vagyunk mindnyájan!
9 Le tue città sante sono un deserto, un deserto è diventata Sion, Gerusalemme una desolazione.	9 Szent városaid pusztasággá lettek, a Sion pusztasággá lett, Jeruzsálem elhagyatottá.
10 Il nostro tempio, santo e magnifico, dove i nostri padri ti hanno lodato, è divenuto preda del fuoco; tutte le nostre cose preziose sono distrutte.	10 A ház, mely szentélyünk és ékességünk volt, ahol atyáink dicsértek téged, tűz martaléka lett, és romba dőlt minden, ami drága volt nekünk.
11 Dopo tutto questo, resterai ancora insensibile, o Signore, tacerai e ci umilierai fino all’estremo?	11 Vajon ezek ellenére visszafogod magad, Uram? Hallgatsz, és még jobban megalázol minket?