Psalmi 69

VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 In finem. Psalmus David in rememorationem, quod salvum fecerit eum Dominus.	1 A karvezetőnek. A »Liliomok« szerint. Dávidtól.
2 Deus, in adjutorium meum intende ; Domine, ad adjuvandum me festina.	2 Szabadíts meg engem, Isten, mert a vizek immár a torkomig hatolnak!
3 Confundantur, et revereantur, qui quærunt animam meam.	3 Mélységes iszapba süllyedtem, megállni nem tudok; A tenger mélységébe estem, S a vihar elmerít engem.
4 Avertantur retrorsum, et erubescant, qui volunt mihi mala ; avertantur statim erubescentes qui dicunt mihi : Euge, euge !	4 Fáradtra kiáltom magamat, torkom berekedt, szemem elhomályosul, amíg Istenemre várakozom.
5 Exsultent et lætentur in te omnes qui quærunt te ; et dicant semper : Magnificetur Dominus, qui diligunt salutare tuum.	5 Többen vannak, mint fejemen a hajszál, akik ok nélkül gyűlölnek engem. Hatalmasak ellenségeim, akik jogtalanul üldöznek engem. Amit el nem vettem, azt kell megfizetnem.
6 Ego vero egenus et pauper sum ; Deus, adjuva me. Adjutor meus et liberator meus es tu ; Domine, ne moreris.	6 Isten, te ismered balgaságomat, és vétkeim nincsenek titokban előtted.
	7 Ne érje szégyen miattam azokat, akik benned remélnek, Uram, Seregek Ura! Ne érje bennem szégyen azokat, akik téged keresnek, Izrael Istene.
	8 Mert érted viselem gyalázatomat, érted borítja arcomat szégyen.
	9 Érted lettem testvéreim előtt idegenné, anyám fiai előtt jövevénnyé.
	10 Mert emészt a buzgóság házadért, gyalázóid szidalma engem ér.
	11 Ha böjtölve siratom lelkemet, az is gyalázatomra válik.
	12 Ha szőrzsákot öltök, gúnyolódnak rajtam.
	13 Ellenem beszélnek, akik a kapuban ülnek, s akik boroznak, rólam énekelnek.
	14 Az én imám pedig szálljon hozzád, Uram, a kegyelem idején, ó Isten! Nagy irgalmasságodban hallgass meg engem szabadító hűséged szerint.
	15 Ragadj ki az iszapból, hogy el ne merüljek, szabadíts meg azoktól, akik gyűlölnek, és a vizek mélységéből.
	16 Ne merítsen el a víz vihara, a mélység el ne nyeljen, s az örvény be ne zárja száját fölöttem.
	17 Hallgass meg, Uram, hisz irgalmad kegyes; Tekints rám nagy könyörületedben.
	18 Ne fordítsd el szolgádtól arcodat, szorongatás gyötör, siess, hallgass meg engem!
	19 Légy közel lelkemhez, szabadíts meg engem, ments meg ellenségeimtől.
	20 Hiszen te ismered gyalázatomat, szégyenemet, pironkodásomat. Előtted van mind, aki szorongat engem;
	21 A gyalázat megtörte a szívemet és elernyedtem. Kerestem, aki szánakozzék rajtam, de nem akadt senki sem, nem találtam senkit sem, aki vigasztalt volna engem.
	22 Sőt epét adtak nekem enni, szomjúságomban ecettel itattak.
	23 Asztaluk legyen előttük tőrré, visszafizetéssé, kelepcévé!
	24 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, ágyékukat tedd örökre erőtlenné!
	25 Öntsd ki rájuk haragodat, haragod heve érje utol őket!
	26 Lakóhelyük legyen pusztasággá, hajlékaikban senki se lakozzék!
	27 Mert üldözik, akit te sújtottál, s növelik annak fájdalmát, akit megsebeztél.
	28 Hagyd, hogy gonoszságot gonoszságra halmozzanak, s ne jussanak igazságodra!
	29 Töröld ki őket az élők könyvéből, s ne írd őket az igazak közé!
	30 Én szegény vagyok és szenvedek, de fölemel, Istenem, a te segítséged.
	31 Énekszóval áldom Isten nevét és hálával magasztalom.
	32 Ez kedvesebb lesz Isten előtt, mint a borjú, amelynek éppen ered a szarva és patája.
	33 Látják majd a szegények és örvendeznek; Keressétek Istent és élni fog szívetek.
	34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg foglyait.
	35 Dicsérje őt az ég és a föld, a tenger és minden, ami bennük nyüzsög.
	36 Mert Isten megmenti Siont, s felépíti Júda városait; Ott fognak lakni, birtokba veszik.
	37 Szolgáinak utódai öröklik, s ott laknak majd, akik szeretik az ő nevét.