Job 14

BIBLIA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 el hombre, nacido de mujer, corto de días y harto de tormentos.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 Como la flor, brota y se marchita, y huye como la sombra sin pararse.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 ¡Y sobre un ser tal abres tú los ojos, le citas a juicio frente a ti!	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Mas ¿quién podrá sacar lo puro de lo impuro? ¡Ninguno!	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Si es que están contados ya sus días, si te es sabida la cuenta de sus meses, si un límite le has fijado que no franqueará,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 aparta de él tus ojos, déjale, hasta que acabe, como un jornalero, su jornada.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Una esperanza guarda el árbol: si es cortado, aún puede retoñar, y no dejará de echar renuevos.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Incluso con raíces en tierra envejecidas, con un tronco que se muere en el polvo,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 en cuanto siente el agua, reflorece y echa ramaje como una planta joven.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Pero el hombre que muere queda inerte, cuando un humano expira, ¿dónde está?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Podrán agotarse las aguas del mar, sumirse los ríos y secarse,	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 que el hombre que yace no se levantará, se gastarán los cielos antes que se despierte, antes que surja de su sueño.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 ¡Ojalá en el seol tú me guardaras, me escondieras allí mientras pasa tu cólera, y una tregua me dieras, para acordarte de mí luego	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 - pues, muerto el hombre, ¿puede revivir? - todos los días de mi milicia esperaría, hasta que llegara mi relevo!	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Me llamarías y te respondería; reclamarías la obra de tus manos.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 En lugar de contar mi pasos, como ahora, no te cuidarías más de mis pecados;	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 dentro de un saco se sellaría mi delito, y blanquearías mi falta.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Ay, como el monte acabará por derrumbarse, la roca cambiará de sitio,	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 las aguas desgastarán las piedras, inundará una llena los terrenos, así aniquilas tú la esperanza del hombre.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Le aplastas para siempre, y se va, desfiguras su rostro y le despides.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Que sean honrados sus hijos, no lo sabe; que sean despreciados, no se entera.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Tan solo por él sufre su carne, sólo por él se lamenta su alma.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«