Job 29

BIBLIA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Job continuó pronunciando su discurso y dijo:	1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:
2 ¡Quién me hiciera volver a los meses de antaño, aquellos días en que Dios me guardaba,	2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,
3 cuando su lámpara brillaba sobre mi cabeza, y yo a su luz por las tinieblas caminaba;	3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;
4 como era yo en los días de mi otoño, cuando vallaba Dios mi tienda,	4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,
5 cuando Sadday estaba aún conmigo, y en torno mío mis muchachos,	5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;
6 cuando mis pies se bañaban en manteca, y regatos de aceite destilaba la roca!	6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.
7 Si yo salía a la puerta que domina la ciudad y mi asiento en la plaza colocaba,	7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,
8 se retiraban los jóvenes al verme, y los viejos se levantaban y quedaban en pie.	8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,
9 Los notables cortaban sus palabras y ponían la mano en su boca.	9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,
10 La voz de los jefes se ahogaba, su lengua se pegaba al paladar.	10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.
11 Oído que lo oía me llamaba feliz, ojo que lo veía se hacía mi testigo.	11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,
12 Pues yo libraba al pobre que clamaba, y al huérfano que no tenía valedor.	12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,
13 La bendición del moribundo subía hacia mí, el corazón de la viuda yo alegraba.	13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,
14 Me había puesto la justicia, y ella me revestía, como manto y turbante, mi derecho.	14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.
15 Era yo los ojos del ciego y del cojo los pies.	15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.
16 Era el padre de los pobres, la causa del desconocido examinaba.	16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.
17 Quebraba los colmillos del inicuo, de entre sus dientes arrancaba su presa.	17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.
18 Y me decía: «Anciano moriré, como la arena aumentaré mis días.	18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;
19 Mi raíz está franca a las aguas, el rocío se posa de noche en mi ramaje.	19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,
20 Mi gloria será siempre nueva en mí, y en mi mano mi arco renovará su fuerza.	20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.
21 Me escuchaban ellos con expectación, callaban para oír mi consejo.	21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;
22 Después de hablar yo, no replicaban, y sobre ellos mi palabra caía gota a gota.	22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,
23 Me esperaban lo mismo que a la lluvia, abrían su boca como a lluvia tardía.	23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.
24 Si yo les sonreía, no querían creerlo, y la luz de mi rostro no dejaban perderse.	24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.
25 Les indicaba el camino y me ponía al frente, me asentaba como un rey en medio de su tropa, y por doquier les guiaba a mi gusto.	25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.