Ijob 29

EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Dann setzte Ijob seine Rede fort und sprach:	1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:
2 Dass ich doch wäre wie in längst vergangenen Monden, wie in den Tagen, da mich Gott beschirmte,	2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,
3 als seine Leuchte über meinem Haupt erstrahlte, in seinem Licht ich durch das Dunkel ging.	3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;
4 So, wie ich in den Tagen meiner Frühzeit war, als Gottes Freundschaft über meinem Zelte stand,	4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,
5 als der Allmächtige noch mit mir war, meine Kinder mich umgaben,	5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;
6 als meine Schritte sich in Milch gebadet, Bäche von Öl der Fels mir ergoss.	6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.
7 Ging ich durchs Tor zur Stadt hinauf, ließ ich auf dem Platz meinen Sitz aufstellen;	7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,
8 sahen mich die Jungen, so traten sie scheu beiseite, die Alten standen auf und blieben stehen.	8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,
9 Fürsten hielten mit Reden sich zurück und legten ihre Hand auf ihren Mund.	9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,
10 Der Edlen Stimme blieb stumm, am Gaumen klebte ihre Zunge.	10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.
11 Hörte mich ein Ohr, pries es mich glücklich, das Auge, das mich sah, stimmte mir zu.	11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,
12 Denn ich rettete den Armen, der schrie, die Waise, die ohne Hilfe war.	12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,
13 Der Segen des Verlorenen kam über mich und jubeln ließ ich der Witwe Herz.	13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,
14 Ich bekleidete mich mit Gerechtigkeit, wie Mantel und Kopfbund umhüllte mich mein Recht.	14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.
15 Auge war ich für den Blinden, dem Lahmen wurde ich zum Fuß.	15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.
16 Vater war ich für die Armen, des Unbekannten Rechtsstreit prüfte ich.	16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.
17 Ich zerschmetterte des Bösen Kiefer, entriss die Beute seinen Zähnen.	17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.
18 So dachte ich: Mit meinem Nest werde ich verscheiden und gleich dem Phönix meine Tage mehren.	18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;
19 Meine Wurzel reiche bis an das Wasser, auf meinen Zweigen nächtige Tau.	19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,
20 Neu bleibe mir meine Ehre, mein Bogen verjünge sich in meiner Hand.	20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.
21 Auf mich horchten und warteten sie, lauschten schweigend meinem Rat.	21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;
22 Wenn ich sprach, nahm keiner das Wort; es träufelte nieder auf sie meine Rede.	22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,
23 Sie harrten auf mich wie auf Regen, sperrten den Mund wie nach Spätregen auf.	23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.
24 Lächelte ich denen zu, die ohne Vertrauen, sie wiesen das Leuchten meines Gesichts nicht ab.	24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.
25 Ich bestimmte ihr Tun, ich saß als Haupt, thronte wie ein König inmitten der Schar, wie einer, der Trauernde tröstet.	25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.