Ijob 30

EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Jetzt aber lachen über mich, die jünger sind als ich an Tagen, deren Väter ich nicht für wert geachtet, sie bei den Hunden meiner Herde anzustellen.	1 Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot, akik korban utánam vannak, akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek, hogy nyájam kutyái közé állítsam!
2 Was sollte mir auch ihrer Hände Kraft? Geschwunden war ihre Rüstigkeit	2 Semmire sem mennék kezük erejével, még az életre sem látszanak méltóknak,
3 durch Mangel und durch harten Hunger; Leute, die das dürre Land abnagen, das Gras der Wüste und der Wüstenei.	3 ínségtől és éhségtől aszottak és a sivatagon tengődnek, mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,
4 Sie pflücken Salzmelde im Gesträuch und Ginsterwurzeln sind ihr Brot.	4 füveket és fakérget rágcsálnak, és borókagyökér a kenyerük,
5 Aus der Gemeinschaft wurden sie verjagt; man schreit ihnen nach wie einem Dieb.	5 a völgyekben tépik őket, és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.
6 Am Hang der Täler müssen sie wohnen, in Erdhöhlen und in Felsgeklüft.	6 A hegyi folyók vadonjaiban laknak, a föld üregeiben és kavicsokon;
7 Zwischen Sträuchern schreien sie kläglich, drängen sich zusammen unter wildem Gestrüpp.	7 még örömet is találnak ebben, és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;
8 Blödes Gesindel, Volk ohne Namen, wurden sie aus dem Land hinausgepeitscht.	8 balgák, senkik fiai, akik számba sem jönnek a földön.
9 Jetzt aber bin ich ihr Spottlied, bin zum Klatsch für sie geworden.	9 Most, íme, ezek faragnak rám nótákat és vesznek a nyelvükre engem.
10 Sie verabscheuen mich, rücken weit von mir weg, scheuen sich nicht, mir ins Gesicht zu speien.	10 Irtóznak, messze húzódnak el tőlem, nem átallják, hogy képembe köpjenek,
11 Denn Gott löste mein Seil und beugte mich nieder, sie aber ließen die Zügel vor mir schießen.	11 mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt, számba zabolát vetett.
12 Zur rechten Seite erhebt sich eine Schar, treibt meine Füße weg, wirft gegen mich ihre Unheilsdämme auf.	12 Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim, s elgáncsolták lábamat; elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,
13 Meinen Pfad reißen sie auf, helfen zu meinem Verderben und niemand wehrt ihnen.	13 széthányták ösvényeimet, leselkedtek utánam és legyűrtek, és nem volt, aki segítsen.
14 Wie durch eine breite Bresche kommen sie heran, wälzen sich unter Trümmern her.	14 Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át, ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.
15 Schrecken stürzen auf mich ein, verjagt wie vom Wind ist mein Adel, wie eine Wolke entschwand mein Heil.	15 Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél, boldogságom elvonult, mint a felhő.
16 Und nun zerfließt die Seele in mir, des Elends Tage packen mich an.	16 Most pedig önmagát emészti a lelkem, és megragadnak az ínség napjai.
17 Des Nachts durchbohrt es mir die Knochen, mein nagender Schmerz kommt nicht zur Ruh.	17 Fájdalom járja át csontjaimat éjjel, s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.
18 Mit Allgewalt packt er mich am Kleid, schnürt wie der Gürtel des Rocks mich ein.	18 Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám, körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.
19 Er warf mich in den Lehm, sodass ich Staub und Asche gleiche.	19 Sárhoz lettem hasonló, olyan vagyok, mint a por és hamu.
20 Ich schreie zu dir und du erwiderst mir nicht; ich stehe da, doch du achtest nicht auf mich.	20 Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem, állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.
21 Du wandelst dich zum grausamen Feind gegen mich, mit deiner starken Hand befehdest du mich.	21 Kegyetlen lettél hozzám, és kemény kézzel fordulsz ellenem.
22 Du hebst mich in den Wind, fährst mich dahin, lässt mich zergehen im Sturmgebraus.	22 Felemeltél, szél hátára kaptál, azután levágtál erővel.
23 Ja, ich weiß, du führst mich zum Tod, zur Sammelstätte aller Lebenden.	23 Tudom, hogy átadsz a halálnak, hol hajlék van minden élő részére.
24 Doch nicht an Trümmer legt er die Hand. - Schreit man nicht um Hilfe beim Untergang?	24 Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!
25 Weinte ich nicht um den, der harte Tage hatte, grämte sich nicht meine Seele über den Armen?	25 Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja, és sajnálta lelkem a szegényt.
26 Ja, ich hoffte auf Gutes, doch Böses kam, ich harrte auf Licht, doch Finsternis kam.	26 Jót reméltem, de rossz jött rám, fényt vártam, de sötétség tört elő.
27 Mein Inneres kocht und kommt nicht zur Ruhe, mich haben die Tage des Elends erreicht.	27 Forr a bensőm és nem tud megnyugodni, nyomor napjai törtek rám.
28 Geschwärzt, doch nicht von der Sonne gebrannt, stehe ich auf in der Gemeinde, schreie laut.	28 Szomorúan járok, napfény nélkül, felkelek a gyülekezetben és kiáltok.
29 Den Schakalen wurde ich zum Bruder, den Straußenhennen zum Freund.	29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struccmadaraknak.
30 Die Haut an mir ist schwarz, von Fieberglut brennen meine Knochen.	30 Megfeketült rajtam a bőröm, és láztól kiégtek csontjaim.
31 Zur Trauer wurde mein Harfenspiel, mein Flötenspiel zum Klagelied.	31 Zokogásra fordult a lantom, és sírásra fuvolám szava!