Isaia 57

NOVA VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Iustus perit, et non est qui recogitet in corde suo; et viri misericordiae colliguntur, tamen non est qui intellegat: a facie enim malitiae collectus est iustus.	1 Az igaz elvész, és nincs senki, aki ezt szívére venné; a jámbor emberek elpusztulnak, miközben nincs, aki figyelne erre; mert a gonoszság miatt pusztul el az igaz.
2 In pacem ingreditur, requiescit in cubili suo, qui ambulat in directione sua.	2 Eljut a békességre, megpihen nyugvóhelyén, aki az egyenes úton jár.
3 Vos autem accedite huc, filii auguratricis, semen adulteri et fornicariae.	3 Ti pedig lépjetek ide, boszorkányfiak, házasságtörő és parázna fajzat!
4 Super quem luditis? Super quem dilatatis os et eicitis linguam? Numquid non vos filii scelesti, semen mendax,	4 Kin mulattok? Kire tátjátok szátokat, öltitek ki nyelveteket? Vajon nem ti vagytok a bűn gyermekei, a hazugság fajzata?
5 qui exardescitis in terebinthis subter omne lignum frondosum, immolantes parvulos in vallibus subter scissuras petrarum?	5 Akik vágytól égtek a tölgyfáknál, minden zöldellő fa alatt; akik feláldozzátok a gyermekeket a patakvölgyekben, a sziklahasadékok alatt.
6 In partibus vallis pars tua, hae sunt sors tua; et ipsis effundisti libamen, obtulisti sacrificium. Numquid super his consolabor?	6 A patakvölgy sima köveiben van részed, ezek, ezek a te osztályrészed! Nekik öntöttél italáldozatot, és mutattál be ételáldozatot is. Vajon ezekbe én belenyugodjam?
7 Super montem excelsum et sublimem posuisti cubile tuum, et illuc ascendisti, ut immolares hostias.	7 Magasba emelkedő hegyen helyezted el fekvőhelyedet, oda is felmentél áldozatot bemutatni.
8 Et post ostium et postem posuisti memoriale tuum; nam longe a me discooperuisti et ascendisti, dilatasti cubile tuum, et pepigisti cum eis foedus; dilexisti stratum eorum, manum respexisti.	8 Az ajtó és az ajtófélfa mögött helyezted el emlékjeledet. Bizony, tőlem távol fölemelted a takarót, felmentél, kiszélesítetted fekvőhelyedet, és szövetkeztél velük; szeretted fekvőhelyüket, meztelenségüket láttad.
9 Et ingressa es ad regem cum unguento et multiplicasti pigmenta tua; misisti legatos tuos procul et humiliata es usque ad inferos.	9 Olajjal mentél a királyhoz, és bőven használtad kenőcseidet. Messzire küldted követeidet, és leszálltál egészen az alvilágig.
10 In multitudine viae tuae laborasti; non dixisti: “ Vanum est! ”. Vitam manus tuae invenisti, propterea non aegrotasti.	10 Sok utadon elfáradtál, de nem mondtad: »Hiábavaló!« Erődet újra visszanyerted, ezért nem gyengültél el.
11 Pro quo sollicita timuisti, quia mentita es et mei non es recordata neque cogitasti in corde tuo? Nonne, quia ego tacui et longo tempore, me non times?	11 Kitől rettegtél és féltél, hogy hűtlen lettél, nem emlékeztél meg rólam, és nem gondoltál rám szívedben? Talán mivel hallgatok már régóta, azért nem félsz engem?
12 Ego annuntiabo iustitiam tuam et opera tua, quae non proderunt tibi.	12 Én adom tudtul igazságodat, és azt, hogy tetteid nem használnak neked.
13 Cum clamaveris, liberent te lucra tua; et omnia illa auferet ventus, tollet aura. Qui autem fiduciam habet in me, hereditabit terram et possidebit montem sanctum meum.	13 Amikor kiáltasz, mentsenek meg téged bálványgyűjteményeid! De mindnyájukat elviszi a szél, elragadja a fuvallat. Aki azonban bennem keres menedéket, örökli a földet, és birtokba veszi szent hegyemet.
14 Et dicent: “ Sternite, sternite, parate viam, auferte offendicula de via populi mei ”.	14 Ezt mondják: »Töltsétek fel, töltsétek fel, egyengessétek az utat, vegyétek el a buktatót népem útjából!«
15 Quia haec dicit Excelsus et Sublimis, habitans aeternitatem, et sanctum nomen eius: “ Excelsus et sanctus habito et cum contrito et humili spiritu, ut vivificem spiritum humilium et vivificem cor contritorum.	15 Mert így szól a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve: »Magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos lelkűvel is ott vagyok, hogy életet adjak az alázatosak lelkének, és éltessem a megtörtek szívét.
16 Non enim in sempiternum litigabo neque usque ad finem irascar, quia spiritus a facie mea deficeret, halitus, quem ego feci.	16 Mert nem perlekedem örökké, és nem haragszom mindvégig; mert elalélna színem előtt a lélek, a lehelet, melyet én alkottam.
17 Propter iniquitatem avaritiae eius iratus sum et percussi eum, abscondi faciem meam et indignatus sum; et abiit vagus in via cordis sui.	17 Kapzsiságának bűne miatt haragudtam meg, megvertem őt, és elrejtőztem haragomban, ő pedig hűtlen szívvel ment a maga útján.
18 Vias eius vidi et sanabo eum et reducam eum et reddam consolationes ipsi et lugentibus eius.	18 Útjait láttam, de meggyógyítom őt; vezetem őt, és vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak.
19 Creo fructum labiorum pacem; pacem ei, qui longe est et qui prope, dixit Dominus, et sanabo eum ”.	19 Megteremtem a hála gyümölcsét az ajkakon; békességet, békességet a távol és közel levőnek – mondja az Úr –, és meggyógyítom őt.«
20 Impii autem quasi mare fervens, quod quiescere non potest, et redundant fluctus eius in limum et lutum.	20 De az istentelenek olyanok, mint a háborgó tenger, mely nem tud megnyugodni, vize sarat és iszapot vet fel.
21 Non est pax impiis, dicit Deus meus.	21 Nincs békességük az istenteleneknek – mondja az én Istenem.