Jó 37

VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Super hoc expavit cor meum, et emotum est de loco suo.	1 Az én szívem is megremeg miatta és felriad helyéről.
2 Audite auditionem in terrore vocis ejus, et sonum de ore illius procedentem.	2 Halljátok csak hangja dörgését, s a morajt, amely szájából kijön!
3 Subter omnes cælos ipse considerat, et lumen illius super terminos terræ.	3 Kiengedi az egész ég alatt, és villámát a föld szélei fölött;
4 Post eum rugiet sonitus ; tonabit voce magnitudinis suæ : et non investigabitur, cum audita fuerit vox ejus.	4 utána hangja bömböl, ő zeng fölséges szavával, és nem tartja azt vissza, amikor hangja megzendül.
5 Tonabit Deus in voce sua mirabiliter, qui facit magna et inscrutabilia ;	5 Csodásan mennydörög szavával Isten, olyan nagyokat művel, hogy fel nem foghatjuk.
6 qui præcipit nivi ut descendat in terram, et hiemis pluviis, et imbri fortitudinis suæ ;	6 Azt mondja a hónak: Hullj a földre! S a téli esőnek és zápornak: Szakadjatok!
7 qui in manu omnium hominum signat, ut noverint singuli opera sua.	7 Pecsét alá helyezi minden ember kezét, hogy mindannyian megismerjék műveit.
8 Ingredietur bestia latibulum, et in antro suo morabitur.	8 Behúzódik a vad a búvóhelyére, és barlangjában marad.
9 Ab interioribus egredietur tempestas, et ab Arcturo frigus.	9 Előjön a fergeteg a kamrákból, s a hideg a sarkcsillag felől.
10 Flante Deo, concrescit gelu, et rursum latissimæ funduntur aquæ.	10 Jég áll össze Isten fuvallatától, s a vizek tágassága összeszorul,
11 Frumentum desiderat nubes, et nubes spargunt lumen suum.	11 a felhő jégesőt hullat, s a felleg az ő villámait szórja:
12 Quæ lustrant per circuitum, quocumque eas voluntas gubernantis duxerit, ad omne quod præceperit illis super faciem orbis terrarum :	12 ide-oda cikáznak, amerre akarata irányítja őket, hogy megtegyék mindazt, amit nekik meghagyott, szerte a föld kerekségén,
13 sive in una tribu, sive in terra sua, sive in quocumque loco misericordiæ suæ eas jusserit inveniri.	13 akár fenyítő pálcának földje számára, akár kegyelemnek szánja őket bárhová.
14 Ausculta hæc, Job : sta, et considera mirabilia Dei.	14 Figyelj csak rám, Jób! Állj meg és ügyelj Isten csodáira!
15 Numquid scis quando præceperit Deus pluviis, ut ostenderent lucem nubium ejus ?	15 Érted-e, hogyan rendelkezik Isten az esővel, hogy villogtassa felhője fényét?
16 Numquid nosti semitas nubium magnas, et perfectas scientias ?	16 Érted-e a felhő nagy útjait, a tudásban Tökéletesnek csodáit?
17 Nonne vestimenta tua calida sunt, cum perflata fuerit terra austro ?	17 Nemde ruháid melegek, amikor a földet megfújja a déli szél!
18 Tu forsitan cum eo fabricatus es cælos, qui solidissimi quasi ære fusi sunt.	18 Talán vele együtt te feszíted ki az egeket, amelyek szilárdak, mintha ércből lennének öntve?
19 Ostende nobis quid dicamus illi : nos quippe involvimur tenebris.	19 Jelentsd meg nekünk, mit mondjunk neki! Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve!
20 Quis narrabit ei quæ loquor ? etiam si locutus fuerit homo, devorabitur.	20 Ki mondhatja neki, hogy ‘beszélni akarok’? Ha mondaná is valaki, bizony megsemmisülne!
21 At nunc non vident lucem : subito aër cogetur in nubes, et ventus transiens fugabit eas.	21 De most sohasem látott fény ragyog föl hirtelen az ég felhőiben, és szél kerekedik, amely elhajtja azokat;
22 Ab aquilone aurum venit, et ad Deum formidolosa laudatio.	22 aranyos fény jő észak felől, félelmetes dicsfény van Isten körül.
23 Digne eum invenire non possumus : magnus fortitudine, et judicio, et justitia : et enarrari non potest.	23 A Mindenható, akit nem tudunk méltóképpen felfogni! Nagy ő erőben és igazságban, igazságos nagyon, akit nem lehet leírni!
24 Ideo timebunt eum viri, et non audebunt contemplari omnes qui sibi videntur esse sapientes.	24 Ezért félnek tőle az emberek! Nem mernek rátekinteni mind, akik bölcseknek tartják magukat!«