Jó 16

VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Respondens autem Job, dixit :	1 És felelt Jób, és ezt mondta:
2 Audivi frequenter talia : consolatores onerosi omnes vos estis.	2 »Ilyesfélét már többször hallottam; terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!
3 Numquid habebunt finem verba ventosa ? aut aliquid tibi molestum est, si loquaris ?	3 Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak? Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?
4 Poteram et ego similia vestri loqui, atque utinam esset anima vestra pro anima mea :	4 Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti, bárcsak a helyemben lennétek!
5 consolarer et ego vos sermonibus, et moverem caput meum super vos ;	5 Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném, és csóválnám fejemet fölöttetek.
6 roborarem vos ore meo, et moverem labia mea, quasi parcens vobis.	6 Erőt öntenék belétek számmal, és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.
7 Sed quid agam ? Si locutus fuero, non quiescet dolor meus, et si tacuero, non recedet a me.	7 De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam; ha hallgatok, nem hagy el engem.
8 Nunc autem oppressit me dolor meus, et in nihilum redacti sunt omnes artus mei.	8 Immár elnyomott engem a fájdalom, és semmivé lett minden tagom;
9 Rugæ meæ testimonium dicunt contra me, et suscitatur falsiloquus adversus faciem meam, contradicens mihi.	9 ellenem tanúskodnak ráncaim, és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;
10 Collegit furorem suum in me, et comminans mihi, infremuit contra me dentibus suis : hostis meus terribilibus oculis me intuitus est.	10 egybegyűjtötte haragját ellenem, és fenyegetve vicsorgatta rám fogait, félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.
11 Aperuerunt super me ora sua, et exprobrantes percusserunt maxillam meam : satiati sunt pœnis meis.	11 Kitátották ellenem szájukat, szitkozódva arcul ütöttek, kínjaimmal töltötték be étvágyukat.
12 Conclusit me Deus apud iniquum, et manibus impiorum me tradidit.	12 Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten, és bűnösök kezére adott.
13 Ego ille quondam opulentus, repente contritus sum : tenuit cervicem meam, confregit me, et posuit me sibi quasi in signum.	13 Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem, nyakon ragadott és összetört engem; céltáblául tűzött ki magának.
14 Circumdedit me lanceis suis ; convulneravit lumbos meos : non pepercit, et effudit in terra viscera mea.	14 Lándzsái röpködnek körülöttem, ágyékomat kímélet nélkül hasogatja, beleimet kiontja a földre.
15 Concidit me vulnere super vulnus : irruit in me quasi gigas.	15 Sebet seb után ejt rajtam, rám támad, mint valami hős.
16 Saccum consui super cutem meam, et operui cinere carnem meam.	16 Zsákot varrtam bőrömre és testemet hamuval borítottam.
17 Facies mea intumuit a fletu, et palpebræ meæ caligaverunt.	17 Arcom megdagadt a sírástól, sötét árny ül szempillámon.
18 Hæc passus sum absque iniquitate manus meæ, cum haberem mundas ad Deum preces.	18 És mindezt szenvedem, holott kezem mocsoktalan, és tiszta az imádságom Istenhez.
19 Terra, ne operias sanguinem meum, neque inveniat in te locum latendi clamor meus :	19 El ne takard, föld, a véremet, és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!
20 ecce enim in cælo testis meus, et conscius meus in excelsis.	20 Mert íme, van tanúm a mennyben, és bizonyságom a magasságban.
21 Verbosi amici mei : ad Deum stillat oculus meus :	21 Barátaim szószátyárok, Istenhez sír fel szemem!
22 atque utinam sic judicaretur vir cum Deo, quomodo judicatur filius hominis cum collega suo.	22 Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között, úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között! Mert íme, kevés esztendő múltával elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.
23 Ecce enim breves anni transeunt, et semitam per quam non revertar ambulo.