Jó 14

VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Homo natus de muliere, brevi vivens tempore, repletur multis miseriis.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 Qui quasi flos egreditur et conteritur, et fugit velut umbra, et numquam in eodem statu permanet.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 Et dignum ducis super hujuscemodi aperire oculos tuos, et adducere eum tecum in judicium ?	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Quis potest facere mundum de immundo conceptum semine ? nonne tu qui solus es ?	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Breves dies hominis sunt : numerus mensium ejus apud te est : constituisti terminos ejus, qui præteriri non poterunt.	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 Recede paululum ab eo, ut quiescat, donec optata veniat, sicut mercenarii, dies ejus.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Lignum habet spem : si præcisum fuerit, rursum virescit, et rami ejus pullulant.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Si senuerit in terra radix ejus, et in pulvere emortuus fuerit truncus illius,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 ad odorem aquæ germinabit, et faciet comam, quasi cum primum plantatum est.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Homo vero cum mortuus fuerit, et nudatus, atque consumptus, ubi, quæso, est ?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Quomodo si recedant aquæ de mari, et fluvius vacuefactus arescat :	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 sic homo, cum dormierit, non resurget : donec atteratur cælum, non evigilabit, nec consurget de somno suo.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Quis mihi hoc tribuat, ut in inferno protegas me, et abscondas me donec pertranseat furor tuus, et constituas mihi tempus in quo recorderis mei ?	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 Putasne mortuus homo rursum vivat ? cunctis diebus quibus nunc milito, expecto donec veniat immutatio mea.	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Vocabis me, et ego respondebo tibi : operi manuum tuarum porriges dexteram.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Tu quidem gressus meos dinumerasti : sed parce peccatis meis.	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 Signasti quasi in sacculo delicta mea, sed curasti iniquitatem meam.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Mons cadens defluit, et saxum transfertur de loco suo :	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 lapides excavant aquæ, et alluvione paulatim terra consumitur : et hominem ergo similiter perdes.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Roborasti eum paululum, ut in perpetuum transiret : immutabis faciem ejus, et emittes eum.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Sive nobiles fuerint filii ejus, sive ignobiles, non intelliget.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Attamen caro ejus, dum vivet, dolebit, et anima illius super semetipso lugebit.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«