Ijob 7

EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Ist nicht Kriegsdienst des Menschen Leben auf der Erde? Sind nicht seine Tage die eines Tagelöhners?	1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
2 Wie ein Knecht ist er, der nach Schatten lechzt, wie ein Tagelöhner, der auf den Lohn wartet.	2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.
3 So wurden Monde voll Enttäuschung mein Erbe und Nächte voller Mühsal teilte man mir zu.	3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.
4 Lege ich mich nieder, sage ich: Wann darf ich aufstehn? Wird es Abend, bin ich gesättigt mit Unrast, bis es dämmert.	4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.
5 Mein Leib ist gekleidet in Maden und Schorf, meine Haut schrumpft und eitert.	5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.
6 Schneller als das Weberschiffchen eilen meine Tage, der Faden geht aus, sie schwinden dahin.	6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.
7 Denk daran, dass mein Leben nur ein Hauch ist. Nie mehr schaut mein Auge Glück.	7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.
8 Kein Auge gewahrt mich, das nach mir sieht, suchen mich deine Augen, dann bin ich nicht mehr da.	8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.
9 Die Wolke schwindet, vergeht, so steigt nie mehr auf, wer zur Unterwelt fuhr.	9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;
10 Nie kehrt er zurück in sein Haus, nie mehr erblickt ihn sein Ort.	10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.
11 So wehre ich nicht meinem Mund, mit bedrängtem Geist will ich reden, mit betrübter Seele will ich klagen.	11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:
12 Bin ich das Meer, der Meeresdrache, dass du gegen mich eine Wache stellst?	12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?
13 Sagte ich: Mein Lager soll mich trösten, mein Bett trage das Leid mit mir!,	13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
14 so quältest du mich mit Träumen und mit Gesichten jagtest du mich in Angst.	14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,
15 Erwürgt zu werden, zöge ich vor, den Tod diesem Totengerippe.	15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.
16 Ich mag nicht mehr. Ich will nicht ewig leben. Lass ab von mir; denn nur ein Hauch sind meine Tage.	16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
17 Was ist der Mensch, dass du groß ihn achtest und deinen Sinn auf ihn richtest,	17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,
18 dass du ihn musterst jeden Morgen und jeden Augenblick ihn prüfst?	18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?
19 Wie lange schon schaust du nicht weg von mir, lässt mich nicht los, sodass ich den Speichel schlucke?	19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
20 Hab ich gefehlt? Was tat ich dir, du Menschenwächter? Warum stellst du mich vor dich als Zielscheibe hin? Bin ich dir denn zur Last geworden?	20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
21 Warum nimmst du mein Vergehen nicht weg, lässt du meine Schuld nicht nach? Dann könnte ich im Staub mich betten; suchtest du mich, wäre ich nicht mehr da.	21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«