Ijob 3

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Versetti esaminati

Torna indietro

Einheitsübersetzung Káldi-Neovulgáta
1 Danach tat Ijob seinen Mund auf und verfluchte seinen Tag.1 Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját
2 Ijob ergriff das Wort und sprach:2 és mondta:
3 Ausgelöscht sei der Tag, an dem ich geboren bin,
die Nacht, die sprach: Ein Mann ist empfangen.		3 »Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’
4 Jener Tag werde Finsternis,
nie frage Gott von oben nach ihm,
nicht leuchte über ihm des Tages Licht.		4 Legyen az a nap sötétség, Isten odafenn ne törődjék vele, napfény azon ne világítson.
5 Einfordern sollen ihn Dunkel und Finsternis,
Gewölk über ihn sich lagern,
Verfinsterung am Tag mache ihn schrecklich.		5 Lepje el sötétség s a halál árnya, ülje meg sűrű felleg, és borítsa keserűség!
6 Jene Nacht, das Dunkel raffe sie hinweg,
sie reihe sich nicht in die Tage des Jahres,
sie füge sich nicht zur Zahl der Monde.		6 Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába; az év napjai közé be ne tudják, s a hónapokhoz ne számítsák!
7 Ja, diese Nacht sei unfruchtbar,
kein Jubel komme auf in ihr.		7 Maradjon az az éjjel magtalan, vígság azon ne legyen;
8 Verwünschen sollen sie die Verflucher der Tage,
die es verstehen, den Levíatan zu wecken.		8 átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek, akik készek felkelteni a Leviatánt!
9 Verfinstert seien ihrer Dämmerung Sterne;
sie harre auf das Licht, jedoch umsonst;
die Wimpern der Morgenröte schaue sie nicht.		9 Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai, várja a világosságot, de hiába, ne lássa hajnal hasadását,
10 Denn sie hat die Pforten
an meiner Mutter Leib nicht verschlossen,
nicht das Leid verborgen vor meinen Augen.		10 mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját, mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!
11 Warum starb ich nicht vom Mutterschoß weg,
kam ich aus dem Mutterleib und verschied nicht gleich?		11 Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?
12 Weshalb nur kamen Knie mir entgegen,
wozu Brüste, dass ich daran trank?		12 Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők?
13 Still läge ich jetzt und könnte rasten,
entschlafen wäre ich und hätte Ruhe		13 Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt
14 bei Königen, bei Ratsherren im Land,
die Grabkammern für sich erbauten,		14 királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak,
15 oder bei Fürsten, reich an Gold,
die ihre Häuser mit Silber gefüllt.		15 vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 Wie die verscharrte Fehlgeburt wäre ich nicht mehr,
Kindern gleich, die das Licht nie geschaut.		16 Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot.
17 Dort hören Frevler auf zu toben,
dort ruhen aus, deren Kraft erschöpft ist.		17 Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak;
18 Auch Gefangene sind frei von Sorgen,
hören nicht mehr die Stimme des Treibers.		18 együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak, nem hallják többé a börtönőr szavát.
19 Klein und Groß ist dort beisammen,
der Sklave ist frei von seinem Herrn.		19 Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt, s a szolga már nem függ urától.
20 Warum schenkt er dem Elenden Licht
und Leben denen, die verbittert sind?		20 Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek?
21 Sie warten auf den Tod, der nicht kommt,
sie suchen ihn mehr als verborgene Schätze.		21 Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset;
22 Sie würden sich freuen über einen Hügel;
fänden sie ein Grab, sie würden frohlocken.		22 akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák?
23 Wozu Licht für den Mann auf verborgenem Weg,
den Gott von allen Seiten einschließt?		23 Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?
24 Bevor ich noch esse, kommt mir das Seufzen,
wie Wasser strömen meine Klagen hin.		24 Sóhajjal kezdem étkezésemet, mint víz árja ömlik hangos zokogásom;
25 Was mich erschreckte, das kam über mich,
wovor mir bangte, das traf mich auch.		25 mert amitől félve féltem, az elért engem, s amitől rettegtem, eljött reám.
26 Noch hatte ich nicht Frieden, nicht Rast, nicht Ruhe,
fiel neues Ungemach mich an.		26 Nem voltam álnok, nem hallgattam, nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«