Jób könyve 3

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DOUAI-RHEIMS
1 Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját	1 After this Job opened his mouth, and cursed his day,
2 és mondta:	2 and he said:
3 »Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’	3 Let the day perish wherein I was born, and the night in which it was said: A man child is conceived.
4 Legyen az a nap sötétség, Isten odafenn ne törődjék vele, napfény azon ne világítson.	4 Let that day be turned into darkness, let not God regard it from above, and let not the light shine upon it.
5 Lepje el sötétség s a halál árnya, ülje meg sűrű felleg, és borítsa keserűség!	5 Let darkness, and the shadow of death cover it, let a mist overspread it, and let it be wrapped up in bitterness.
6 Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába; az év napjai közé be ne tudják, s a hónapokhoz ne számítsák!	6 Let a darksome whirlwind seize upon that night, let it not be counted in the days of the year, nor numbered in the months.
7 Maradjon az az éjjel magtalan, vígság azon ne legyen;	7 Let that night be solitary, and not worthy of praise.
8 átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek, akik készek felkelteni a Leviatánt!	8 Let them curse it who curse the day. who are ready to raise up a leviathan:
9 Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai, várja a világosságot, de hiába, ne lássa hajnal hasadását,	9 Let the stars be darkened with the mist thereof: let it expect light and not see it, nor the rising of the dawning of the day:
10 mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját, mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!	10 Because it shut not up the doors of the womb that bore me, nor took away evils from my eyes.
11 Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?	11 Why did I not die in the womb, why did I not perish when I came out of the belly?
12 Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők?	12 Why received upon the knees? why suckled at the breasts ?
13 Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt	13 For now I should have been asleep and still, and should have rest in my sleep.
14 királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak,	14 With kings and consuls of the earth, who build themselves solitudes:
15 vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat.	15 Or with princes, that possess gold, and All their houses with silver:
16 Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot.	16 Or as a hidden untimely birth I should not be, or as they that being conceived have not seen the light.
17 Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak;	17 There the wicked cease from tumult, and there the wearied in strength are at rest.
18 együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak, nem hallják többé a börtönőr szavát.	18 And they sometime bound together without disquiet, have not heard the voice of the oppressor.
19 Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt, s a szolga már nem függ urától.	19 The small and great are there, and the servant is free from his master.
20 Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek?	20 Why is light given to him that is in misery, and life to them that are in bitterness of soul?
21 Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset;	21 That look for death, and it cometh not, as they that dig for a treasure:
22 akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák?	22 And they rejoice exceedingly when they have found the grave.
23 Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?	23 To a man whose way is hidden, and God hath surrounded him with darkness?
24 Sóhajjal kezdem étkezésemet, mint víz árja ömlik hangos zokogásom;	24 Before I eat I sigh: and as overflowing waters, so is my roaring:
25 mert amitől félve féltem, az elért engem, s amitől rettegtem, eljött reám.	25 For the fear which I feared hath come upon me: and that which I was afraid of, hath befallen me.
26 Nem voltam álnok, nem hallgattam, nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«	26 Have I not dissembled ? have I not kept silence ? have I not been quiet? and indignation is come upon me.