Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 Homo natus de muliere, brevi vivens tempore, repletur multis miseriis.
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 Qui quasi flos egreditur et conteritur, et fugit velut umbra, et numquam in eodem statu permanet.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 Et dignum ducis super hujuscemodi aperire oculos tuos, et adducere eum tecum in judicium ?
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Quis potest facere mundum de immundo conceptum semine ? nonne tu qui solus es ?
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Breves dies hominis sunt : numerus mensium ejus apud te est : constituisti terminos ejus, qui præteriri non poterunt.
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 Recede paululum ab eo, ut quiescat, donec optata veniat, sicut mercenarii, dies ejus.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 Lignum habet spem : si præcisum fuerit, rursum virescit, et rami ejus pullulant.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 Si senuerit in terra radix ejus, et in pulvere emortuus fuerit truncus illius,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 ad odorem aquæ germinabit, et faciet comam, quasi cum primum plantatum est.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 Homo vero cum mortuus fuerit, et nudatus, atque consumptus, ubi, quæso, est ?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 Quomodo si recedant aquæ de mari, et fluvius vacuefactus arescat :
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 sic homo, cum dormierit, non resurget : donec atteratur cælum, non evigilabit, nec consurget de somno suo.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 Quis mihi hoc tribuat, ut in inferno protegas me, et abscondas me donec pertranseat furor tuus, et constituas mihi tempus in quo recorderis mei ?
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 Putasne mortuus homo rursum vivat ? cunctis diebus quibus nunc milito, expecto donec veniat immutatio mea.
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 Vocabis me, et ego respondebo tibi : operi manuum tuarum porriges dexteram.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 Tu quidem gressus meos dinumerasti : sed parce peccatis meis.
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 Signasti quasi in sacculo delicta mea, sed curasti iniquitatem meam.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Mons cadens defluit, et saxum transfertur de loco suo :
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 lapides excavant aquæ, et alluvione paulatim terra consumitur : et hominem ergo similiter perdes.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Roborasti eum paululum, ut in perpetuum transiret : immutabis faciem ejus, et emittes eum.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Sive nobiles fuerint filii ejus, sive ignobiles, non intelliget.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 Attamen caro ejus, dum vivet, dolebit, et anima illius super semetipso lugebit.