Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	SAGRADA BIBLIA
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 O homem nascido da mulher vive pouco tempo e é cheio de muitas misérias;
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 é como uma flor que germina e logo fenece, uma sombra que foge sem parar.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 E é sobre ele que abres os olhos, e o chamas a juízo contigo.
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Quem fará sair o puro do impuro? Ninguém.
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Se seus dias estão contados, se em teu poder está o número dos seus meses, e fixado um limite que ele não ultrapassará,
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 afasta dele os teus olhos; deixa-o até que acabe o seu dia como um trabalhador.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 Para uma árvore, há esperança; cortada, pode reverdecer, e os seus ramos brotam.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 Quando sua raiz tiver envelhecido na terra, e seu tronco estiver morto no solo,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 ao contato com a água, tornar-se-á verde de novo, e distenderá ramos como uma jovem planta.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 Mas quando o homem morre, fica estendido; o mortal expira; onde está ele?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 As águas correm do lago, o rio se esgota e seca;
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 assim o homem se deita para não mais levantar. Durante toda a duração dos céus, ele não despertará; jamais sairá de seu sono.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 Se, pelo menos, me escondesses na região dos mortos, ao abrigo, até que tua cólera tivesse passado, se me fixasses um limite em que te lembrasses de mim!
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 Se um homem, uma vez morto, pudesse reviver! Todo o tempo de meu combate eu esperaria até que me viessem soerguer,
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 tu me chamarias e eu te responderia; estenderias a tua destra para a obra de tuas mãos.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 Mas agora contas os meus passos, e observas todos os meus pecados;
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 tu selaste como num saco os meus crimes, puseste um sinal sobre minhas iniqüidades.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Mas a montanha acaba por cair, e o rochedo desmorona longe de seu lugar;
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 as águas escavam a pedra, o aluvião leva a terra móvel; assim aniquilas a esperança do homem.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Tu o pões por terra; ele se vai embora para sempre; tu o desfiguras e o mandas embora.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Estejam os seus filhos honrados, ele o ignora; sejam eles humilhados, não faz caso.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 É somente por ele que sua carne sofre; sua alma só se lamenta por ele.