Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	JERUSALEM
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 l'homme, né de la femme, qui a la vie courte, mais des tourments à satiété.
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 Pareil à la fleur, il éclôt puis se fane, il fuit comme l'ombre sans arrêt.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 Et sur cet être tu gardes les yeux ouverts, tu l'amènes en jugement devant toi!
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Mais qui donc extraira le pur de l'impur? Personne!
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Puisque ses jours sont comptés, que le nombre de ses mois dépend de toi, que tu lui fixes un termeinfranchissable,
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 détourne de lui tes yeux et laisse-le, tel un mercenaire, finir sa journée.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 L'arbre conserve un espoir, une fois coupé, il peut renaître encore et ses rejetons continuent de pousser.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 Même avec des racines qui ont vieilli en terre et une souche qui périt dans le sol,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 dès qu'il flaire l'eau, il bourgeonne et se fait une ramure comme un jeune plant.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 Mais l'homme, s'il meurt, reste inerte; quand un humain expire, où donc est-il?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 Les eaux de la mer pourront disparaître, les fleuves tarir et se dessécher:
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 l'homme une fois couché ne se relèvera pas, les cieux s'useront avant qu'il ne s'éveille, ou ne soitréveillé de son sommeil.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 Oh! Si tu m'abritais dans le shéol, si tu m'y cachais, tant que dure ta colère, si tu me fixais un délai,pour te souvenir ensuite de moi:
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 car, une fois mort, peut-on revivre? -- tous les jours de mon service j'attendrais, jusqu'à ce que viennema relève.
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 Tu appellerais et je te répondrais; tu voudrais revoir l'oeuvre de tes mains.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 Tandis que maintenant tu comptes tous mes pas, tu n'épierais plus mon péché,
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 tu scellerais ma transgression dans un sachet et tu couvrirais ma faute.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Hélas! Comme une montagne finit par s'écrouler, le rocher par changer de place,
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 l'eau par user les pierres, l'averse par emporter les terres, ainsi, l'espoir de l'homme, tu l'anéantis.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Tu le terrasses pour toujours et il s'en va; tu le défigures, puis tu le congédies.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Ses fils sont-ils honorés, il n'en sait rien; sont-ils méprisés, il ne s'en rend pas compte.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 Il n'a de souffrance que pour son corps, il ne se lamente que sur lui-même.