Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA RICCIOTTI
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 - L'uomo generato da donna, breve tempo vive, di molte miserie è ripieno:
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 qual fiore egli spunta e si spezza, sfugge qual'ombra e mai non resta in uno stesso stato.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 E tu ti degni d'aprir gli occhi tuoi sopra tale essere, e condurlo a giudizio con te?
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Chi potrà rendere mondo chi fu concepito da seme immondo? Non tu forse, che sei solo?
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Brevi sono i dì dell'uomo, il numero dei mesi suoi è presso di te:gli ponesti dei termini che non si potranno oltrepassare.
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 Allontanati alquanto da lui, sì ch'ei si riposi, fino a che giunga bramata come d'un mercenario, la sua giornata.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 V'è per l'albero una speranza: qualor venga reciso, ancor rinverdisce, e i suoi rami germogliano;
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 se invecchi nel terreno la sua radice, e nella polvere perisca il suo ceppo,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 ad un vapor d'acqua rigèrmina, e getta la chioma come quando fu piantato in principio.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 Ma l'uomo quando sia morto, e spogliato e consunto - ov'è mai egli?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 Come se si partissero le acque del mare, e il fiume si vuotasse e inaridisse,
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 così l'uomo, poi che giacque, non sorgerà: finchè non s'infranga il cielo, egli non si sveglierà, nè si leverà su dal suo sonno.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 Oh! se tu negl'inferi mi nascondessi, mi occultassi fino al passar dell'ira tua, e mi stabilissi un tempo in cui ti ricordassi di me!
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 Che forse un uomo morto potrà rivivere? In tutti i dì della mia milizia aspettofino a che venga la mia muta [di guardia].
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 Tu mi chiamerai ed io ti risponderò, all'opera delle tue mani stenderai la mano.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 Bensì tu hai contato i miei passi; ma perdona ai miei peccati!
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 Sigillasti come in una borsa i miei delitti; ma avesti cura della mia iniquità.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Il monte cadendo frantumasi, e la rupe si sposta dal suo luogo.
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 Le acque corrodono i macigni, e dall'alluvione a poco a poco la terra è consumata: così pure tu distruggerai l'uomo.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Per poco gli desti vigore, affinchè passasse via per sempre, sfigurerai il suo volto e lo scaccerai via.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Che i suoi figli siano onorati, ovvero inonorati - egli l'ignora;
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 ma, mentre vive, la sua carne fa doglia, e l'anima sua addosso a lui fa lutto.»