Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBLIA
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 el hombre, nacido de mujer, corto de días y harto de tormentos.
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 Como la flor, brota y se marchita, y huye como la sombra sin pararse.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 ¡Y sobre un ser tal abres tú los ojos, le citas a juicio frente a ti!
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Mas ¿quién podrá sacar lo puro de lo impuro? ¡Ninguno!
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Si es que están contados ya sus días, si te es sabida la cuenta de sus meses, si un límite le has fijado que no franqueará,
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 aparta de él tus ojos, déjale, hasta que acabe, como un jornalero, su jornada.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 Una esperanza guarda el árbol: si es cortado, aún puede retoñar, y no dejará de echar renuevos.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 Incluso con raíces en tierra envejecidas, con un tronco que se muere en el polvo,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 en cuanto siente el agua, reflorece y echa ramaje como una planta joven.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 Pero el hombre que muere queda inerte, cuando un humano expira, ¿dónde está?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 Podrán agotarse las aguas del mar, sumirse los ríos y secarse,
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 que el hombre que yace no se levantará, se gastarán los cielos antes que se despierte, antes que surja de su sueño.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 ¡Ojalá en el seol tú me guardaras, me escondieras allí mientras pasa tu cólera, y una tregua me dieras, para acordarte de mí luego
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 - pues, muerto el hombre, ¿puede revivir? - todos los días de mi milicia esperaría, hasta que llegara mi relevo!
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 Me llamarías y te respondería; reclamarías la obra de tus manos.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 En lugar de contar mi pasos, como ahora, no te cuidarías más de mis pecados;
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 dentro de un saco se sellaría mi delito, y blanquearías mi falta.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Ay, como el monte acabará por derrumbarse, la roca cambiará de sitio,
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 las aguas desgastarán las piedras, inundará una llena los terrenos, así aniquilas tú la esperanza del hombre.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Le aplastas para siempre, y se va, desfiguras su rostro y le despides.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Que sean honrados sus hijos, no lo sabe; que sean despreciados, no se entera.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 Tan solo por él sufre su carne, sólo por él se lamenta su alma.