Jób könyve 37

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 Az én szívem is megremeg miatta és felriad helyéről.	1 Super hoc expavit cor meum, et emotum est de loco suo.
2 Halljátok csak hangja dörgését, s a morajt, amely szájából kijön!	2 Audite auditionem in terrore vocis ejus, et sonum de ore illius procedentem.
3 Kiengedi az egész ég alatt, és villámát a föld szélei fölött;	3 Subter omnes cælos ipse considerat, et lumen illius super terminos terræ.
4 utána hangja bömböl, ő zeng fölséges szavával, és nem tartja azt vissza, amikor hangja megzendül.	4 Post eum rugiet sonitus ; tonabit voce magnitudinis suæ : et non investigabitur, cum audita fuerit vox ejus.
5 Csodásan mennydörög szavával Isten, olyan nagyokat művel, hogy fel nem foghatjuk.	5 Tonabit Deus in voce sua mirabiliter, qui facit magna et inscrutabilia ;
6 Azt mondja a hónak: Hullj a földre! S a téli esőnek és zápornak: Szakadjatok!	6 qui præcipit nivi ut descendat in terram, et hiemis pluviis, et imbri fortitudinis suæ ;
7 Pecsét alá helyezi minden ember kezét, hogy mindannyian megismerjék műveit.	7 qui in manu omnium hominum signat, ut noverint singuli opera sua.
8 Behúzódik a vad a búvóhelyére, és barlangjában marad.	8 Ingredietur bestia latibulum, et in antro suo morabitur.
9 Előjön a fergeteg a kamrákból, s a hideg a sarkcsillag felől.	9 Ab interioribus egredietur tempestas, et ab Arcturo frigus.
10 Jég áll össze Isten fuvallatától, s a vizek tágassága összeszorul,	10 Flante Deo, concrescit gelu, et rursum latissimæ funduntur aquæ.
11 a felhő jégesőt hullat, s a felleg az ő villámait szórja:	11 Frumentum desiderat nubes, et nubes spargunt lumen suum.
12 ide-oda cikáznak, amerre akarata irányítja őket, hogy megtegyék mindazt, amit nekik meghagyott, szerte a föld kerekségén,	12 Quæ lustrant per circuitum, quocumque eas voluntas gubernantis duxerit, ad omne quod præceperit illis super faciem orbis terrarum :
13 akár fenyítő pálcának földje számára, akár kegyelemnek szánja őket bárhová.	13 sive in una tribu, sive in terra sua, sive in quocumque loco misericordiæ suæ eas jusserit inveniri.
14 Figyelj csak rám, Jób! Állj meg és ügyelj Isten csodáira!	14 Ausculta hæc, Job : sta, et considera mirabilia Dei.
15 Érted-e, hogyan rendelkezik Isten az esővel, hogy villogtassa felhője fényét?	15 Numquid scis quando præceperit Deus pluviis, ut ostenderent lucem nubium ejus ?
16 Érted-e a felhő nagy útjait, a tudásban Tökéletesnek csodáit?	16 Numquid nosti semitas nubium magnas, et perfectas scientias ?
17 Nemde ruháid melegek, amikor a földet megfújja a déli szél!	17 Nonne vestimenta tua calida sunt, cum perflata fuerit terra austro ?
18 Talán vele együtt te feszíted ki az egeket, amelyek szilárdak, mintha ércből lennének öntve?	18 Tu forsitan cum eo fabricatus es cælos, qui solidissimi quasi ære fusi sunt.
19 Jelentsd meg nekünk, mit mondjunk neki! Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve!	19 Ostende nobis quid dicamus illi : nos quippe involvimur tenebris.
20 Ki mondhatja neki, hogy ‘beszélni akarok’? Ha mondaná is valaki, bizony megsemmisülne!	20 Quis narrabit ei quæ loquor ? etiam si locutus fuerit homo, devorabitur.
21 De most sohasem látott fény ragyog föl hirtelen az ég felhőiben, és szél kerekedik, amely elhajtja azokat;	21 At nunc non vident lucem : subito aër cogetur in nubes, et ventus transiens fugabit eas.
22 aranyos fény jő észak felől, félelmetes dicsfény van Isten körül.	22 Ab aquilone aurum venit, et ad Deum formidolosa laudatio.
23 A Mindenható, akit nem tudunk méltóképpen felfogni! Nagy ő erőben és igazságban, igazságos nagyon, akit nem lehet leírni!	23 Digne eum invenire non possumus : magnus fortitudine, et judicio, et justitia : et enarrari non potest.
24 Ezért félnek tőle az emberek! Nem mernek rátekinteni mind, akik bölcseknek tartják magukat!«	24 Ideo timebunt eum viri, et non audebunt contemplari omnes qui sibi videntur esse sapientes.