Job 3

NEW JERUSALEM	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 In the end it was Job who broke the silence and cursed the day of his birth.	1 Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját
2 This is what he said:	2 és mondta:
3 Perish the day on which I was born and the night that told of a boy conceived.	3 »Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’
4 May that day be darkness, may God on high have no thought for it, may no light shine on it.	4 Legyen az a nap sötétség, Isten odafenn ne törődjék vele, napfény azon ne világítson.
5 May murk and shadow dark as death claim it for their own, clouds hang over it, eclipse swoop down onit.	5 Lepje el sötétség s a halál árnya, ülje meg sűrű felleg, és borítsa keserűség!
6 See! Let obscurity seize on it, from the days of the year let it be excluded, into the reckoning of themonths not find its way.	6 Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába; az év napjai közé be ne tudják, s a hónapokhoz ne számítsák!
7 And may that night be sterile, devoid of any cries of joy!	7 Maradjon az az éjjel magtalan, vígság azon ne legyen;
8 Let it be cursed by those who curse certain days and are ready to rouse Leviathan.	8 átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek, akik készek felkelteni a Leviatánt!
9 Dark be the stars of its morning, let it wait in vain for light and never see the opening eyes of dawn.	9 Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai, várja a világosságot, de hiába, ne lássa hajnal hasadását,
10 Since it would not shut the doors of the womb on me to hide sorrow from my eyes.	10 mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját, mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!
11 Why was I not stil -born, or why did I not perish as I left the womb?	11 Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?
12 Why were there knees to receive me, breasts for me to suck?	12 Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők?
13 Now I should be lying in peace, wrapped in a restful slumber,	13 Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt
14 with the kings and high viziers of earth who have built their dwel ings in desolate places,	14 királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak,
15 or with princes who have quantities of gold and silver cramming their tombs;	15 vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 or, put away like an abortive child, I should not have existed, like little ones that never see the light.	16 Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot.
17 Down there, the wicked bustle no more, there the weary rest.	17 Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak;
18 Prisoners, al left in peace, hear no more the shouts of the oppressor.	18 együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak, nem hallják többé a börtönőr szavát.
19 High and low are there together, and the slave is free of his master.	19 Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt, s a szolga már nem függ urától.
20 Why give light to a man of grief? Why give life to those bitter of heart,	20 Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek?
21 who long for a death that never comes, and hunt for it more than for buried treasure?	21 Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset;
22 They would be glad to see the grave-mound and shout with joy if they reached the tomb.	22 akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák?
23 Why give light to one who does not see his way, whom God shuts in al alone?	23 Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?
24 My only food is sighs, and my groans pour out like water.	24 Sóhajjal kezdem étkezésemet, mint víz árja ömlik hangos zokogásom;
25 Whatever I fear comes true, whatever I dread befal s me.	25 mert amitől félve féltem, az elért engem, s amitől rettegtem, eljött reám.
26 For me, there is no calm, no peace; my torments banish rest.	26 Nem voltam álnok, nem hallgattam, nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«