A zsoltárok könyve 137

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS
1 Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.	1 Junto a los ríos de Babilonia, nos sentábamos a llorar, acordándonos de Sión,
2 A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,	2 En los sauces de las orillas teníamos colgadas nuestras cítaras.
3 mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: »Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«, mondták, akik elhurcoltak minket.	3 Allí nuestros carceleros nos pedían cantos, y nuestros opresores, alegría: «¡Canten para nosotros un canto de Sión!».
4 Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?	4 ¿Cómo podíamos cantar un canto del Señor en tierra extranjera?
5 Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!	5 Si me olvidara de ti, Jerusalén, que se paralice mi mano derecha;
6 Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek!	6 que la lengua se me pegue al paladar si no me acordara de ti, si no pusiera a Jerusalén por encima de todas mis alegrías.
7 Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le, egészen az alapjáig!«	7 Recuerda, Señor, contra los edomitas, el día de Jerusalén, cuando ellos decían: «¡Arrásenla! ¡Arrasen hasta sus cimientos!».
8 Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért!	8 ¡Ciudad de Babilonia, la devastadora, feliz el que te devuelva el mal que nos hiciste!
9 Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!	9 ¡Feliz el que tome a tus hijos y los estrelle contra las rocas!