1 ¡Se me ha agotado el aliento, se han extinguido mis días, sólo me queda el sepulcro! | 1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám! |
2 ¿No soy acaso el blanco de las burlas y no me desvelan sus provocaciones? | 2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem. |
3 Deposita junto a ti una fianza a mi favor: si no, ¿quién estrechará mi mano? | 3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem! |
4 Tú cerraste su corazón al discernimiento; por eso, no los dejarás triunfar. | 4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül! |
5 ¡Se anuncia el reparto a los amigos, mientras los ojos de los hijos desfallecen! | 5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped. |
6 Me has convertido en burla de la gente, soy como alguien a quien se escupe en la cara. | 6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük. |
7 Mis ojos se debilitan por la tristeza y todos mis miembros son como la sombra. | 7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék. |
8 Los hombres rectos quedan consternados por esto, y el inocente se indigna contra el impío. | 8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen; |
9 Pero el justo se afianza en su camino y el de manos puras redobla su energía. | 9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik. |
10 ¡Vengan todos ustedes, vengan otra vez: no encontraré un solo sabio entre ustedes! | 10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek! |
11 Han pasado mis días, se han deshecho mis planes y las aspiraciones de mi corazón. | 11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték, |
12 Ellos cambian la noche en día: «La luz, dicen, está cerca de las tinieblas». | 12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok. |
13 ¿Qué puedo esperar? El Abismo es mi morada, en las tinieblas extendí mi lecho. | 13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat; |
14 Yo grito a la Fosa: «¡Tú eres mi padre!», y los gusanos: «¡Mi madre y mis hermanos!». | 14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem! |
15 ¿Dónde está entonces mi esperanza? Y mi felicidad, ¿quién la verá? | 15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt? |
16 ¿Bajarán conmigo al Abismo? ¿Nos hundiremos juntos en el polvo? | 16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?« |