Jób könyve 27

¹ És Jób folytatta szavait és így szólt:

² »Az élő Istenre mondom, aki megrövidített igazamban, s a Mindenhatóra, aki keserűséggel illette lelkemet,

³ hogy amíg lélegzet van bennem, s az Isten lehelete van orromban,

⁴ ajkam nem beszél gonoszat, és nyelvem nem kohol hamisságot.

⁵ Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Mindhalálig nem tágítok abból, hogy ártatlan vagyok.

⁶ Ragaszkodom igazamhoz, nem tágítok tőle; nem is vádolt engem a szívem teljes életemben!

⁷ Úgy járjon az ellenségem, mint a gonosz, s aki ellenem támad, mint az igaztalan.

⁸ Mert mi az istentelen reménye, mikor harácsol, s az Isten nem menti meg lelkét?

⁹ Meghallja-e Isten az ő kiáltását, ha eljön rá a szorongatás?

¹⁰ Örömét lelheti-e a Mindenhatóban, kiálthat-e Istenhez bármikor?

¹¹ Megmutatom nektek Isten kezét, nem tartom titokban a Mindenható szándékát!

¹² Íme, ti mindnyájan tudjátok, miért beszéltek tehát ok nélkül hiábavalókat?

¹³ Ez a gonosz ember része Istentől, és a zsarnokok örökrésze, amelyet a Mindenhatótól vesznek:

¹⁴ fiai, ha sokasodnak, kard élére hányják őket, és sarjadéka nem lakhat jól kenyérrel.

¹⁵ Maradékait a döghalál viszi sírba, és özvegyeik nem siratják őket.

¹⁶ Hordjon bár össze annyi ezüstöt, mint a homok, szerezzen bár annyi ruhát, mint az agyag,

¹⁷ megszerzi ugyan, de az igaz ölti magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

¹⁸ Házát csak pók módjára építi, csak olyan az, mint a csősz kunyhója.

¹⁹ A gazdag, ha aludni tér, nem visz magával semmit sem, ha kinyitja szemét, semmit sem talál;

²⁰ mint az ár, úgy tör rá a szegénység, elragadja éjjel a förgeteg.

²¹ Felkapja őt a perzselő szél és elviszi, s mint a forgószél, elfújja helyéről.

²² És rá lő kímélet nélkül, úgy, hogy futva menekül keze elől.

²³ Összecsapja fölötte kezét, és pisszeg fölötte, amint helyére néz.