Job 14

EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 El hombre, nacido de mujer, tiene una vida breve y cargada de tormentos:	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 como una flor, brota y se marchita; huye sin detenerse, como una sombra.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 ¡Y sobre alguien así tú abres los ojos, lo enfrentas contigo en un juicio!	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Pero ¿quién sacará lo puro de lo impuro? Nadie, ciertamente.	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Ya que sus días están determinados y tú conoces el número de sus meses, ya que le has puesto un límite infranqueable,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 ¡aparta de él tu mirada y déjalo solo, para que disfrute de su jornada como un asalariado!	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Para el árbol hay una esperanza: si es cortado, aún puede reverdecer y no dejará de tener retoños.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Aunque su raíz haya envejecido en el suelo y su tronco esté muerto en el polvo,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 apenas siente el agua, produce nuevos brotes y echa ramas, como una planta joven.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Pero el hombre, cuando muere, queda inerte; el mortal que expira, ¿dónde está?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 El agua del mar se evapora, un río se agota y se seca:	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 así el hombre se acuesta y no se levanta; desaparecerán los cielos, antes que él se despierte, antes que se alce de su sueño.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 ¡Ah, si tú me ocultaras en el Abismo, si me escondieras hasta que pase tu enojo y me fijaras un plazo para acordarte de mí!	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 –Un hombre, una vez muerto, ¿podrá revivir?–. Entonces yo esperaría, todos los días de mi servicio, hasta que llegue mi relevo:	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 tú llamarías, y yo te respondería, ansiarías ver la obra de tus manos.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Porque entonces no contarías mis pasos ni observarías mi pecado;	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 mi delito estaría bajo sello en una bolsa y cubrirías mi culpa con un enduido.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Pero la montaña cae y se desmorona, la roca es removida de su sitio;	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 las aguas desgastan las piedras, al polvo de la tierra se lo lleva el aguacero: ¡así tú destruyes la esperanza del mortal!	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Lo abates para siempre, y él se va, desfiguras su rostro y lo despides.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Se honra a sus hijos, pero él no lo sabe; si son envilecidos, él no se da cuenta.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 ¡Sólo en carne propia siente el sufrimiento, sólo por sí mismo está de duelo!	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«