Livre de Job 17

JERUSALEM	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Mon souffle en moi s'épuise et les fossoyeurs pour moi s'assemblent.	1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!
2 Je n'ai pour compagnons que des railleurs, dont la dureté obsède mes veilles.	2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.
3 Place donc toi-même ma caution près de toi, car lequel voudrait toper dans ma main?	3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!
4 Tu as fermé leur coeur à la raison, aussi aucune main ne se lève.	4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!
5 Tel celui qui invite des amis à un partage, quand les yeux de ses fils languissent,	5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.
6 je suis devenu la fable des gens, quelqu'un à qui l'on crache au visage.	6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.
7 Mes yeux s'éteignent de chagrin, mes membres s'évanouissent comme l'ombre.	7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.
8 A cette vue, les hommes droits restent stupéfaits, l'innocent s'indigne contre l'impie;	8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;
9 le juste s'affermit dans ses voies, l'homme aux mains pures redouble d'énergie.	9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.
10 Allons, vous tous, revenez à la charge, et je ne trouverai pas un sage parmi vous!	10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!
11 Mes jours ont fui, avec mes projets, et les fibres de mon coeur sont rompues.	11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,
12 On veut faire de la nuit le jour; elle serait proche la lumière qui chasse les ténèbres.	12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.
13 Or mon espoir, c'est d'habiter le shéol, d'étendre ma couche dans les ténèbres.	13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;
14 Je crie au sépulcre: "Tu es mon père!" à la vermine: "C'est toi ma mère et ma soeur!"	14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!
15 Où donc est-elle, mon espérance? Et mon bonheur, qui l'aperçoit?	15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?
16 Vont-ils descendre à mes côtés au shéol, sombrer de même dans la poussière?	16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«