Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	LA SACRA BIBBIA
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 Il mio spirito è turbato, i miei giorni si spengono: mi attende il cimitero.
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 Non sono io circondato da beffardi? Nelle amarezze passa le notti il mio occhio.
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 Deponi, dunque, la mia cauzione presso di te; altrimenti chi stringerebbe per me la mano?
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 Dato che tu hai privato il loro cuore della ragione, perciò non potranno prevalere;
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 come chi invita gli amici a parte del suo pranzo, mentre gli occhi dei suoi figli languiscono.
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 Mi hai fatto la favola delle genti; sono uno cui si sputa in faccia.
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 Il mio occhio si offusca per il cruccio, e tutte le mie membra non sono che ombra.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 I giusti si stupiscono di ciò e l'innocente si indigna contro il malvagio.
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 Però il giusto si conferma nella sua condotta e chi ha le mani pure raddoppia il coraggio.
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 Quanto a voi, ritornate tutti, venite dunque, sebbene non trovi un sapiente tra voi!
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 I miei giorni sono passati, sono svaniti i miei progetti, i desideri del mio cuore.
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 Pretendono che la notte sia giorno, che la luce sia imminente, quando giungono le tenebre.
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 Che cosa posso sperare? Gli inferi sono la mia dimora; nelle tenebre distendo il mio giaciglio.
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 Al sepolcro io grido: "Tu sei mio padre!" e ai vermi: "Mia madre e mie sorelle!".
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 Dov'è dunque la mia speranza? Il mio benessere chi l'ha visto?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 Scenderà con me negli inferi, quando caleremo insieme nella polvere".