Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBLIA
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 Mi aliento se agota, mis días se apagan sólo me queda el cementerio.
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 ¿No estoy a merced de las burlas, y en amarguras pasan mis ojos las noches?
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 Coloca, pues, mi fianza junto a ti, ¿quién, si no, querrá chocar mi mano?
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 Tú has cerrado su mente a la razón, por eso ninguna mano se levanta
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 Como el que anuncia a sus amigos un reparto, cuando languidecen los ojos de sus hijos,
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 me he hecho yo proverbio de las gentes, alguien a quien escupen en la cara.
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 Mis ojos se apagan de pesar, mis miembros se desvanecen como sombra.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 Los hombres rectos quedan de ello asombrados, contra el impío se indigna el inocente;
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 el justo se afianza en su camino, y el de manos puras redobla su energía.
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 Pero, vosotros todos, volved otra vez, ¡no hallaré un solo sabio entre vosotros!
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 Mis días han pasado con mis planes, se han deshecho los deseos de mi corazón.
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 Algunos hacen de la noche día: se acercaría la luz que ahuyenta las tinieblas.
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 Mas ¿qué espero? Mi casa es el seol, en las tinieblas extendí mi lecho.
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 Y grito a la fosa: «¡Tú mi padre!», a los gusanos: «¡Mi madre y mis hermanos!»
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 ¿Dónde está, pues, mi esperanza? y mi felicidad ¿quién la divisa?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 ¿Van a bajar conmigo hasta el seol? ¿Nos hundiremos juntos en el polvo?