Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NEW JERUSALEM
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 My breathing is growing weaker and the gravediggers are gathering for me.
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 Scoffers are my only companions, their harshness haunts my nights.
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 So you must go bail for me to yourself, for which of them cares to clap his hand on mine?
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 For you have shut their hearts to reason, hence not a hand is lifted.
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 Just so is a man who invites his friends to share his property while the eyes of his own childrenlanguish.
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 I have become a byword among foreigners, and a creature on whose face to spit,
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 since I am nearly blind with grief and my limbs are reduced to a shadow.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 Any honest person is appal ed at the sight, the innocent is indignant at the sinner.
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 Anyone upright grows stronger step by step: and anyone whose hands are clean grows ever in vigour!
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 Come on then, al of you, back to the attack! I shall not find one wise man among you!
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 My days are over, so are my plans, my heart-strings are broken;
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 yet they would have me believe that night is day, that light to dispel the darkness is at hand,
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 when al I want, in fact, is to dwel in Sheol and in that darkness there to make my bed!
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 To the tomb, I cry, 'You are my father!' -- to the worm, 'You are my mother-you, my sister!'
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 Where then is my hope? Who can see any happiness for me?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 unless they come down to Sheol with me, all of us sinking into the dust together?