Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DIODATI
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 Il mio spirito si dissolve, I miei giorni sono spenti, I sepolcri mi aspettano.
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 Non ho io appresso di me degli schernitori? E l’occhio mio non dev’egli sopportare le loro provocazioni?
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 Deh! metti pegno, dammi sicurtà per piatir teco; Chi sarà colui che mi toccherà nella mano?
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 Perciocchè, quant’è a costoro, tu hai nascosto il senno al cuor loro, E però tu non li innalzerai.
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 Di chi parla fra gli amici per lusinga Anche gli occhi de’ figliuoli saranno consumati.
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 Egli mi ha posto per servir di proverbio a’ popoli, Ed io sono pubblicamente menato attorno in sul tamburo.
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 E l’occhio mio è tutto raggrinzato di sdegno, E tutte le mie membra son simili ad un’ombra.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 Gli uomini diritti stupiranno di questo, E l’innocente se ne commoverà per cagion dell’ipocrita.
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 Ma pure il giusto si atterrà alla sua via, E colui ch’è puro di mani vie più si raffermerà
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 Or ravvedetevi pure voi tutti, e poi venite; Non troverò io alcun savio fra voi?
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 I miei giorni son passati via; I miei disegni, i proponimenti del mio cuore son rotti.
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 La notte mi è cangiata in giorno, La luce è di presso seguita dalle tenebre.
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 Se io mi trattengo di speranza, il sepolcro sarà la mia casa, Io farò il mio letto nelle tenebre.
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 Già ho gridato alla fossa: Tu sei mio padre; Ed a’ vermini: Voi siete la madre, e la sorella mia.
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 Ed ove è ora la mia speranza? Sì, la mia speranza? chi la potrà vedere?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 Le mie speranze scenderanno nel fondo del sepolcro; Conciossiachè il riposo di tutti ugualmente sia nella polvere