Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 ¡Se me ha agotado el aliento, se han extinguido mis días, sólo me queda el sepulcro!
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 ¿No soy acaso el blanco de las burlas y no me desvelan sus provocaciones?
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 Deposita junto a ti una fianza a mi favor: si no, ¿quién estrechará mi mano?
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 Tú cerraste su corazón al discernimiento; por eso, no los dejarás triunfar.
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 ¡Se anuncia el reparto a los amigos, mientras los ojos de los hijos desfallecen!
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 Me has convertido en burla de la gente, soy como alguien a quien se escupe en la cara.
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 Mis ojos se debilitan por la tristeza y todos mis miembros son como la sombra.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 Los hombres rectos quedan consternados por esto, y el inocente se indigna contra el impío.
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 Pero el justo se afianza en su camino y el de manos puras redobla su energía.
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 ¡Vengan todos ustedes, vengan otra vez: no encontraré un solo sabio entre ustedes!
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 Han pasado mis días, se han deshecho mis planes y las aspiraciones de mi corazón.
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 Ellos cambian la noche en día: «La luz, dicen, está cerca de las tinieblas».
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 ¿Qué puedo esperar? El Abismo es mi morada, en las tinieblas extendí mi lecho.
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 Yo grito a la Fosa: «¡Tú eres mi padre!», y los gusanos: «¡Mi madre y mis hermanos!».
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 ¿Dónde está entonces mi esperanza? Y mi felicidad, ¿quién la verá?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 ¿Bajarán conmigo al Abismo? ¿Nos hundiremos juntos en el polvo?