Livre de Job 14

BIBLES DES PEUPLES	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 L’humain, né de la femme, sa vie est courte, et jamais sans problèmes.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 Comme la fleur il sort et puis se fane, comme l’ombre il court et jamais ne s’arrête.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 Et c’est sur lui que tu as l’œil ouvert, c’est lui que tu fais comparaître devant toi?	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Qui fera sortir le pur de l’impur? Personne!	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Puisque ses jours lui sont comptés, que de toi dépend le nombre de ses mois, et qu’il ne peut passer le terme fixé par toi,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 alors: regarde ailleurs et laisse-le, comme un ouvrier, finir sa journée.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Pour l’arbre il y a un espoir: on l’a coupé, il reprendra vie, il ne cessera de pousser des rejets.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Sa racine peut vieillir en terre et son tronc mourir dans le sol,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 rien qu’à l’odeur de l’eau il bourgeonne et comme un jeune plant il refait un feuillage.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Mais l’homme aussitôt mort se défait: quand il a expiré, où voudrait-on qu’il soit?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 La mer pourrait perdre ses eaux, les fleuves se vider et rester secs,	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 celui qui gît ne se relèvera pas! Pas de réveil pour lui tant que durent les cieux, les humains ne sortiront pas de leur sommeil.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 14:14 S’il était possible qu’un mort revive,	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 14:13 je voudrais que tu me gardes dans le monde d’en bas, que tu m’y caches, le temps que passe ta colère, et que tu fixes un jour pour te souvenir de moi. 14b Là-bas, tant que durerait mon service, j’attendrais l’heure de la relève,	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Alors tu appellerais et je te répondrais, tu viendrais réclamer l’œuvre de tes mains.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Fini le temps où tu comptais tous mes pas: tu ne regarderais plus mes péchés,	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 tu bouclerais ma faute dans un sac et blanchirais mes dettes.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Mais non! La montagne s’éboule, le rocher cède,	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 les eaux creusent les pierres, l’averse emporte les terres; et l’espoir de l’homme, tu l’enlèves!	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Tu le terrasses: c’est fini, il s’en est allé; tu le défigures et tu l’envoies au diable.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Si ses fils sont honorés, il ne le sait pas, s’ils sont méprisés, il n’en a nulle idée:	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 il n’a de chagrin que pour son propre corps, il n’a plus d’autre deuil que le sien.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«