Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Eszter könyve 10


font
KÁLDI-NEOVULGÁTASMITH VAN DYKE
1 Artaxerxész király pedig adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire.1 ووضع الملك احشويروش جزية على الارض وجزائر البحر.
2 Az ő ereje és hatalma és az a méltóság és kitüntetés, amellyel felmagasztalta Mardókeust, meg van írva a méd és a perzsa királyok évkönyveiben,2 وكل عمل سلطانه وجبروته واذاعة عظمة مردخاي الذي عظّمه الملك أما هي مكتوبة في سفر اخبار الايام لملوك مادي وفارس.
3 és az is, miként lett a zsidó származású Mardókeus Artaxerxész után a második, és a zsidóknál nagy, testvérei meg népe előtt pedig kedves, mert nemzetének javát kereste, és fajtájának üdve érdekében szólt. Azt mondta Mardókeus: »Mindent Isten vitt végbe!« Visszaemlékezett ugyanis az álomra, amelyet látott, amely ugyanezt jelezte, nem is maradt belőle semmi teljesületlenül. »Az a kis forrás, amely folyóvá nőtt, majd volt a fény és a nap és nagy víz: a forrás és a folyó Eszter, akit a király feleségül vett és királynévá tett. A két sárkány én vagyok meg Ámán. Az egybegyűlt nemzetek pedig azok, akik a zsidók nevét ki akarták irtani. Az én nemzetem, Izrael, azok, akik Istenhez kiáltottak, és az Úr megmentette népét, megóvott minket minden bajtól és nagy jeleket és csodákat művelt, amelyek nem történtek a nemzetek között. Két sorsot rendelt, egyet az Isten népe számára, a másikat pedig a pogányok összessége részére. Mindkét sors beteljesedett a meghatározott időben az ítélet napján Isten előtt mindegyik népen. Az Úr ugyanis megemlékezett népéről és igazságot szolgáltatott örökségének. Ezért ezek a napok, Ádár hónapban, a tizennegyedik és tizenötödik napja ugyanennek a hónapnak, az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe előtt minden nemzedéken át, Izrael népében.«3 لان مردخاي اليهودي كان ثاني الملك احشويروش وعظيما بين اليهود ومقبولا عند كثرة اخوته وطالبا الخير لشعبه ومتكلما بالسلام لكل نسله