Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Eszter könyve 10


font
KÁLDI-NEOVULGÁTASAGRADA BIBLIA
1 Artaxerxész király pedig adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire.1 O rei Assuero impôs um tributo sobre o continente e sobre as ilhas do mar.
2 Az ő ereje és hatalma és az a méltóság és kitüntetés, amellyel felmagasztalta Mardókeust, meg van írva a méd és a perzsa királyok évkönyveiben,2 Tudo o que concerne a seu poder e suas façanhas e os detalhes sobre a elevação de Mardoqueu pelo rei estão escritos no livro das Crônicas dos reis dos medos e dos persas.
3 és az is, miként lett a zsidó származású Mardókeus Artaxerxész után a második, és a zsidóknál nagy, testvérei meg népe előtt pedig kedves, mert nemzetének javát kereste, és fajtájának üdve érdekében szólt. Azt mondta Mardókeus: »Mindent Isten vitt végbe!« Visszaemlékezett ugyanis az álomra, amelyet látott, amely ugyanezt jelezte, nem is maradt belőle semmi teljesületlenül. »Az a kis forrás, amely folyóvá nőtt, majd volt a fény és a nap és nagy víz: a forrás és a folyó Eszter, akit a király feleségül vett és királynévá tett. A két sárkány én vagyok meg Ámán. Az egybegyűlt nemzetek pedig azok, akik a zsidók nevét ki akarták irtani. Az én nemzetem, Izrael, azok, akik Istenhez kiáltottak, és az Úr megmentette népét, megóvott minket minden bajtól és nagy jeleket és csodákat művelt, amelyek nem történtek a nemzetek között. Két sorsot rendelt, egyet az Isten népe számára, a másikat pedig a pogányok összessége részére. Mindkét sors beteljesedett a meghatározott időben az ítélet napján Isten előtt mindegyik népen. Az Úr ugyanis megemlékezett népéről és igazságot szolgáltatott örökségének. Ezért ezek a napok, Ádár hónapban, a tizennegyedik és tizenötödik napja ugyanennek a hónapnak, az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe előtt minden nemzedéken át, Izrael népében.«3 Porque o judeu Mardoqueu era o primeiro depois do rei Assuero. Ele gozava de grande consideração entre os judeus e era amado pela multidão de seus irmãos. Procurava o bem de seu povo e falava a favor da felicidade de toda a sua nação.