Livre de Job 17

BIBLES DES PEUPLES	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Mon souffle s’est épuisé, mes jours s’éteignent et la tombe m’attend.	1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!
2 Ne suis-je pas entouré de moqueurs? Leurs insolences empoisonnent mes nuits.	2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.
3 Garde, Seigneur, auprès de toi ma caution puisqu’aucun ami ne s’engage pour moi.	3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!
4 Tu leur as obscurci la raison, et pas un d’eux ne se risque:	4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!
5 “On ne fait pas, disent-ils, des cadeaux aux amis, pour ensuite laisser ses fils dans la gêne.”	5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.
6 Me voici devenu la risée des gens, l’individu à qui l’on crache au visage.	6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.
7 Mes yeux s’obscurcissent de chagrin, je ne suis plus que l’ombre de moi-même.	7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.
8 Les hommes droits en restent stupéfaits, les bons voient en moi un méchant et moralisent.	8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;
9 Quel exemple pour le juste! il s’encourage, et les gens honnêtes en sont ragaillardis.	9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.
10 Mais non, venez tous, reprenez-vous donc! vous verrez qu’aucun de vous n’est un sage. …	10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!
11 Mes jours ont passé, mes plans ont été brisés; mon cœur désire	11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,
12 la nuit quand c’est le jour, et quand il fait noir l’approche du jour.	12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.
13 Je n’ai plus à attendre ma maison chez les morts: déjà j’ai mis mon lit dans leurs ténèbres.	13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;
14 Je dis au tombeau: “Tu es mon père!” et à la vermine: “C’est toi ma mère et ma sœur!”	14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!
15 Alors, où est mon espérance, mon bonheur, voyez-vous quelque chose?	15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?
16 Vont-ils descendre avec moi au monde d’en-bas, pour qu’ensemble nous nous trouvions dans la poussière?	16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«