Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Zakariás jövendölése 4


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Aztán visszatért az az angyal, aki bennem beszélt, és felkeltett engem, úgy, mint amikor valakit az álmából keltenek fel,1 Aztán visszatért az az angyal, aki bennem beszélt, és felkeltett engem, úgy, mint amikor valakit az álmából keltenek fel,
2 és kérdezte tőlem: ‘Mit látsz?’ És mondtam: ‘Íme, egy színarany mécstartót látok; a tetején olajtartó van, hét mécses van rajta, s a rajta levő mécseseknek hét csövecskéjük van;2 és kérdezte tőlem: ‘Mit látsz?’ És mondtam: ‘Íme, egy színarany mécstartót látok; a tetején olajtartó van, hét mécses van rajta, s a rajta levő mécseseknek hét csövecskéjük van;
3 és mellette két olajfa van, az egyik a mécstartótól jobbra, a másik pedig tőle balra.’3 és mellette két olajfa van, az egyik a mécstartótól jobbra, a másik pedig tőle balra.’
4 Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyalt, aki bennem beszélt: ‘Mik ezek, uram?’4 Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyalt, aki bennem beszélt: ‘Mik ezek, uram?’
5 És felelt az angyal, aki bennem beszélt, és kérdezte tőlem: ‘Vajon nem tudod-e, mik ezek?’ És mondtam: ‘Nem, uram.’5 És felelt az angyal, aki bennem beszélt, és kérdezte tőlem: ‘Vajon nem tudod-e, mik ezek?’ És mondtam: ‘Nem, uram.’
6 Ő pedig felelt és így szólt hozzám: ‘Ezt a szózatot intézi az Úr Zerubbábelhez: Nem hadsereg által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által – mondja a Seregek Ura. –6 Ő pedig felelt és így szólt hozzám: ‘Ezt a szózatot intézi az Úr Zerubbábelhez: Nem hadsereg által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által – mondja a Seregek Ura. –
7 Mi vagy te nagy hegy Zerubbábel előtt? Síksággá leszel! Ő majd felteszi az oromkövet, s közben ezt fogják kiabálni: mily nagyszerű, mily nagyszerű.7 Mi vagy te nagy hegy Zerubbábel előtt? Síksággá leszel! Ő majd felteszi az oromkövet, s közben ezt fogják kiabálni: mily nagyszerű, mily nagyszerű.
8 Ekkor az Úr a következő szózatot intézte hozzám:8 Ekkor az Úr a következő szózatot intézte hozzám:
9 Zerubbábel keze vetette meg e ház alapját, és az ő keze fejezi is majd be; és megtudjátok majd, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.9 Zerubbábel keze vetette meg e ház alapját, és az ő keze fejezi is majd be; és megtudjátok majd, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.
10 Bizony, akik gúnnyal illették a kis kezdet napjait, örvendeznek majd, ha látják Zerubbábel kezében az oromkövet. Az a hét pedig az Úr szeme, mely bejárja az egész földet.’10 Bizony, akik gúnnyal illették a kis kezdet napjait, örvendeznek majd, ha látják Zerubbábel kezében az oromkövet. Az a hét pedig az Úr szeme, mely bejárja az egész földet.’
11 Én pedig megszólaltam és azt mondtam neki: ‘Mi az a két olajfa a mécstartótól jobbra és balra?’11 Én pedig megszólaltam és azt mondtam neki: ‘Mi az a két olajfa a mécstartótól jobbra és balra?’
12 És másodszor is mondtam neki: ‘Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?’12 És másodszor is mondtam neki: ‘Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?’
13 Ő így szólt hozzám : ‘Nem tudod-e, hogy mik ezek?’ Mondtam: ‘Nem, uram.’13 Ő így szólt hozzám : ‘Nem tudod-e, hogy mik ezek?’ Mondtam: ‘Nem, uram.’
14 Ő azt mondta: ‘Ez az a két felkent, akik az egész föld uralkodója előtt szolgálnak.’14 Ő azt mondta: ‘Ez az a két felkent, akik az egész föld uralkodója előtt szolgálnak.’