A zsoltárok könyve 142

¹ Maszkíl Dávidtól, amikor a barlangban volt. Imádság.

² Szavammal az Úrhoz kiáltok, szavammal az Úrhoz könyörgök.

³ Színe elé öntöm imádságomat, nyomorúságomat feltárom előtte.

⁴ Ha lelkem elcsügged bennem, te ismered ösvényeimet. Azon az úton, amelyen járok, titkon tőrt vetettek nekem.

⁵ Fürkészve tekintek jobbra, de nincs, aki észrevenne! Nincs számomra menedék, nem akad, aki életemmel törődne.

⁶ Hozzád kiáltok, Uram, Mondom: »Te vagy az én bizodalmam, osztályrészem az élők földjén.

⁷ Méltasd figyelemre könyörgésemet, mert nagyon megaláztak engem. Szabadíts meg üldözőimtől, mert erősebbek nálam.

⁸ Vezess ki a börtönből, hogy dicsérjem nevedet; Körülvesznek majd az igazak, Amikor jót teszel velem.«