Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA RICCIOTTI
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 - Il mio spirito s'attenua, i miei giorni s'accorciano, e per me non resta che il sepolcro!
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 Io non ho peccato, eppur nelle amarezze s'intrattiene l'occhio mio.
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 Liberami, o Signore, e mettimi vicino a te, e poi mi combatta pur la mano di chiunque.
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 Il cuor di costoro tu tenesti lontano dall'intelligenza, perciò essi non trionferanno.
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 Si promette del bottino ai compagni, mentre gli occhi dei propri figli si consumano [in vana attesa].
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 Eppur egli mi ha ridotto a proverbio della plebe, e [spaventoso] esempio io sono per essi.
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 S'ottenebrò pel corruccio l'occhio mio, e le mie membra sono ridotte ad un nulla.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 I giusti sono sgomenti di questo, e l'innocente insorge contro l'ipocrita;
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 ma il giusto s'attiene alla sua strada, e chi è puro di mani accresce la costanza.
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 Perciò voi tutti volgetevi e venite, ed io non troverò fra voi alcun sapiente!
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 I miei giorni passarono, i miei progetti furono dispersi, tormentandomi il cuore.
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 La notte [per me] s'è cambiata in giorno, e di nuovo dopo le tenebre aspetto la luce.
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 Se ho una speranza, è che gl'ìnferi diventino la mia dimora, e che nelle tenebre [della morte] io stenda il mio giaciglio;
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 alla putredine io esclamo: - Tu sei il padre mio! Mamma mia! e Sorella mia! - [chiamo] la verminaia.
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 Ov'è mai dunque la mia speranza [umana], e la mia felicità chi può scoprirla?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 Nei profondissimi ìnferi scenderà ogni mia cosa: non potrò almeno laggiù trovar la mia pace?».