Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NOVA VULGATA
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 Spiritus meus attenuatus est, dies mei exstincti, et solum mihi superest sepulcrum.
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 Nonne irrisiones circumdant me, et in amaritudinibus moratur oculus meus?
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 Pone pignus pro me iuxta te; et quis umquam spondens percutiet manum meam?
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 Cor eorum longe fecisti a disciplina; propterea non exaltabuntur.
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 Praedam pollicetur sociis, sed oculi filiorum eius deficient.
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 Posuit me quasi in proverbium vulgi et conspuendum in faciem.
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 Caligavit ab indignatione oculus meus, et membra mea quasi in umbram redacta sunt.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 Stupebunt iusti super hoc, et innocens contra impium excitabitur.
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 Et tenebit iustus viam suam, et mundus manibus addet fortitudinem.
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 Igitur omnes vos convertimini et venite, et non inveniam in vobis ullum sapientem.
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 Dies mei transierunt, cogitationes meae dissipatae sunt et desideria cordis mei.
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 Noctem verterunt in diem; et rursum post tenebras properat lux.
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 Si sustinuero, infernus domus mea est; et in tenebris stravi lectulum meum.
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 Putredini dixi: Pater meus es!; Mater mea et soror mea! vermibus.
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 Ubi est ergo nunc praestolatio mea, et patientiam meam quis considerat?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 In profundissimum infernum descendent omnia mea; simul in pulvere erit requies mihi? ”.