A zsoltárok könyve 39

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára.	1 In finem. Psalmus ipsi David.
2 Így szóltam: »Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem.«	2 Exspectans exspectavi Dominum, et intendit mihi.
3 Elnémultam, megalázkodtam, hallgattam minden vigasztalás nélkül, és fájdalmam megújult.	3 Et exaudivit preces meas, et eduxit me de lacu miseriæ et de luto fæcis. Et statuit super petram pedes meos, et direxit gressus meos.
4 Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.	4 Et immisit in os meum canticum novum, carmen Deo nostro. Videbunt multi, et timebunt, et sperabunt in Domino.
5 Nyelvem szólásra indult: »Add tudtomra, Uram, végemet, és napjaim számát, hadd tudjam, milyen rövid az életem!«	5 Beatus vir cujus est nomen Domini spes ejus, et non respexit in vanitates et insanias falsas.
6 Íme napjaimat arasznyivá tetted, s létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony csak hiábavalóság minden élő ember.	6 Multa fecisti tu, Domine Deus meus, mirabilia tua ; et cogitationibus tuis non est qui similis sit tibi. Annuntiavi et locutus sum : multiplicati sunt super numerum.
7 Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik; Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt.	7 Sacrificium et oblationem noluisti ; aures autem perfecisti mihi. Holocaustum et pro peccato non postulasti ;
8 Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem.	8 tunc dixi : Ecce venio. In capite libri scriptum est de me,
9 Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.	9 ut facerem voluntatem tuam. Deus meus, volui, et legem tuam in medio cordis mei.
10 Elnémulok, nem nyitom ki számat, mert te tetted ezt velem.	10 Annuntiavi justitiam tuam in ecclesia magna ; ecce labia mea non prohibebo : Domine, tu scisti.
11 Vedd le rólam csapásaidat, mert elpusztulok kezed ütései alatt.	11 Justitiam tuam non abscondi in corde meo ; veritatem tuam et salutare tuum dixi ; non abscondi misericordiam tuam et veritatem tuam a concilio multo.
12 Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert; s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete. Bizony, hiábavaló minden ember!	12 Tu autem, Domine, ne longe facias miserationes tuas a me ; misericordia tua et veritas tua semper susceperunt me.
13 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, fogadd füledbe esdeklésemet. Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet, hisz vándor vagyok én tenálad és zsellér, mint atyáim mindnyájan.	13 Quoniam circumdederunt me mala quorum non est numerus ; comprehenderunt me iniquitates meæ, et non potui ut viderem. Multiplicatæ sunt super capillos capitis mei, et cor meum dereliquit me.
14 Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek, mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé!	14 Complaceat tibi, Domine, ut eruas me ; Domine, ad adjuvandum me respice.
	15 Confundantur et revereantur simul, qui quærunt animam meam ut auferant eam ; convertantur retrorsum et revereantur, qui volunt mihi mala.
	16 Ferant confestim confusionem suam, qui dicunt mihi : Euge, euge !
	17 Exsultent et lætentur super te omnes quærentes te ; et dicant semper : Magnificetur Dominus, qui diligunt salutare tuum.
	18 Ego autem mendicus sum et pauper ; Dominus sollicitus est mei. Adjutor meus et protector meus tu es ; Deus meus, ne tardaveris.