A zsoltárok könyve 39

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS
1 Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára.	1 Del maestro de coro. De Iedutún. Salmo de David.
2 Így szóltam: »Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem.«	2 Yo pensé: «Voy a vigilar mi proceder para no excederme con la lengua; le pondré una mordaza a mi boca, mientras tenga delante al malvado».
3 Elnémultam, megalázkodtam, hallgattam minden vigasztalás nélkül, és fájdalmam megújult.	3 Entonces me encerré en el silencio, callé, pero no me fue bien: el dolor se me hacía insoportable;
4 Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.	4 el corazón me ardía en el pecho, y a fuerza de pensar, el fuego se inflamaba, ¡hasta que al fin tuve que hablar!
5 Nyelvem szólásra indult: »Add tudtomra, Uram, végemet, és napjaim számát, hadd tudjam, milyen rövid az életem!«	5 Señor, dame a conocer mi fin y cuál es la medida de mis días para que comprenda lo frágil que soy:
6 Íme napjaimat arasznyivá tetted, s létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony csak hiábavalóság minden élő ember.	6 no me diste más que un palmo de vida, y mi existencia es como nada ante ti. Ahí está el hombre: es tan sólo un soplo,
7 Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik; Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt.	7 pasa lo mismo que una sombra; s e inquieta por cosas fugaces y atesora sin saber para quién.
8 Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem.	8 Y ahora, Señor, ¿qué esperanza me queda? Mi esperanza está puesta sólo en ti:
9 Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.	9 líbrame de todas mis maldades, y no me expongas a la burla de los necios.
10 Elnémulok, nem nyitom ki számat, mert te tetted ezt velem.	10 Yo me callo, no me atrevo a abrir la boca, porque eres tú quien hizo todo esto.
11 Vedd le rólam csapásaidat, mert elpusztulok kezed ütései alatt.	11 Aparta de mí tus golpes: ¡me consumo bajo el peso de tu mano!
12 Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert; s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete. Bizony, hiábavaló minden ember!	12 Tú corriges a los hombres, castigando sus culpas; carcomes como la polilla sus tesoros: un soplo, nada más, es todo hombre.
13 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, fogadd füledbe esdeklésemet. Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet, hisz vándor vagyok én tenálad és zsellér, mint atyáim mindnyájan.	13 Escucha, Señor, mi oración; presta oído a mi clamor; no seas insensible a mi llanto, porque soy un huésped en tu casa, un peregrino, lo mismo que mis padres.
14 Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek, mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé!	14 No me mires con enojo, para que pueda alegrarme, antes que me vaya y ya no exista más.