A zsoltárok könyve 39

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBLES DES PEUPLES
1 Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára.	1 Au maître de chant. À Yédoutoun. Psaume de David.
2 Így szóltam: »Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem.«	2 J’avais dit: “Je tiendrai bien ma route, je ne pécherai pas en paroles. Je mettrai un bœuf sur ma langue, tant que j’aurai sous les yeux le méchant.”
3 Elnémultam, megalázkodtam, hallgattam minden vigasztalás nélkül, és fájdalmam megújult.	3 Je m’enfermais dans le silence, je me taisais, mais son bonheur me rendait fou.
4 Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.	4 Mon cœur bouillait en moi, le scandale entretenait le feu, il a fallu que je parle:
5 Nyelvem szólásra indult: »Add tudtomra, Uram, végemet, és napjaim számát, hadd tudjam, milyen rövid az életem!«	5 “Fais-moi savoir, Seigneur, ce que sera ma fin et quelle sera la mesure de mes jours, que je sache combien je suis fragile.”
6 Íme napjaimat arasznyivá tetted, s létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony csak hiábavalóság minden élő ember.	6 Tu m’as donné mes jours à la petite mesure, à ton échelle ma durée n’est rien: en vérité, les humains ne pèsent guère.
7 Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik; Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt.	7 L’homme fait son chemin, tout comme une ombre; il se démène, mais il n’est qu’un souffle; il accumule, mais il ne sait qui aura le tout.
8 Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem.	8 Alors, que puis-je attendre, Seigneur? Je mettrai en toi mon espérance.
9 Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.	9 Délivre-moi de toutes mes fautes, ne me fais pas honte devant les incroyants.
10 Elnémulok, nem nyitom ki számat, mert te tetted ezt velem.	10 Je vais me taire, je n’ouvre plus la bouche, puisque c’est toi qui agis.
11 Vedd le rólam csapásaidat, mert elpusztulok kezed ütései alatt.	11 Détourne de moi tes coups, ta main m’a frappé jusqu’à m’achever.
12 Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert; s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete. Bizony, hiábavaló minden ember!	12 Car tu corriges l’homme en punissant la faute, tu ronges, comme la teigne, tout ce qui lui était cher. C’est vrai, l’homme n’est qu’un souffle.
13 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, fogadd füledbe esdeklésemet. Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet, hisz vándor vagyok én tenálad és zsellér, mint atyáim mindnyájan.	13 Seigneur, écoute ma prière, prête l’oreille à mon cri, ne reste pas sourd à mes pleurs. Je ne suis qu’un hôte sur tes terres, rien qu’un passant, comme ont été mes pères.
14 Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek, mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé!	14 Ne me regarde plus ainsi, que je respire, avant que je parte et ne sois plus rien.