Jób könyve 37

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NOVA VULGATA
1 Az én szívem is megremeg miatta és felriad helyéről.	1 Super hoc expavit cor meum et emotum est de loco suo.
2 Halljátok csak hangja dörgését, s a morajt, amely szájából kijön!	2 Audite fremitum vocis eius et murmur de ore illius procedens.
3 Kiengedi az egész ég alatt, és villámát a föld szélei fölött;	3 Subter omnes caelos ipsum revolvit, et lumen illius super terminos terrae.
4 utána hangja bömböl, ő zeng fölséges szavával, és nem tartja azt vissza, amikor hangja megzendül.	4 Post eum rugiet sonitus, tonabit voce magnitudinis suae; et non retardabit, cum audita fuerit vox eius.
5 Csodásan mennydörög szavával Isten, olyan nagyokat művel, hogy fel nem foghatjuk.	5 Tonabit Deus in voce sua mirabiliter, qui facit magna et inscrutabilia.
6 Azt mondja a hónak: Hullj a földre! S a téli esőnek és zápornak: Szakadjatok!	6 Qui praecipit nivi, ut descendat in terram, et hiemis pluviis et imbri, ut roborentur.
7 Pecsét alá helyezi minden ember kezét, hogy mindannyian megismerjék műveit.	7 Qui in manu omnium hominum signat, ut noverint singuli opera sua.
8 Behúzódik a vad a búvóhelyére, és barlangjában marad.	8 Ingredietur bestia latibulum et in antro suo morabitur.
9 Előjön a fergeteg a kamrákból, s a hideg a sarkcsillag felől.	9 Ab interioribus egredietur tempestas, et ab Arcturo frigus.
10 Jég áll össze Isten fuvallatától, s a vizek tágassága összeszorul,	10 Flante Deo, datur gelu, et expansio aquarum solidatur.
11 a felhő jégesőt hullat, s a felleg az ő villámait szórja:	11 Fulgur proicitur a nube, et nubes spargunt lumen suum;
12 ide-oda cikáznak, amerre akarata irányítja őket, hogy megtegyék mindazt, amit nekik meghagyott, szerte a föld kerekségén,	12 quae lustrant per circuitum, quocumque eas voluntas gubernantis duxerit, ad omne, quod praeceperit illis super faciem orbis terrarum,
13 akár fenyítő pálcának földje számára, akár kegyelemnek szánja őket bárhová.	13 sive in castigatione terrae suae, sive in misericordia eas iusserit inveniri.
14 Figyelj csak rám, Jób! Állj meg és ügyelj Isten csodáira!	14 Ausculta haec, Iob; sta et considera mirabilia Dei.
15 Érted-e, hogyan rendelkezik Isten az esővel, hogy villogtassa felhője fényét?	15 Numquid scis quando praeceperit Deus, ut ostenderent lucem nubes eius?
16 Érted-e a felhő nagy útjait, a tudásban Tökéletesnek csodáit?	16 Numquid nosti semitas nubium magnas et mirabilia perfecti scientia?
17 Nemde ruháid melegek, amikor a földet megfújja a déli szél!	17 Nonne vestimenta tua calida sunt, cum quieverit terra austro?
18 Talán vele együtt te feszíted ki az egeket, amelyek szilárdak, mintha ércből lennének öntve?	18 Tu forsitan cum eo expandisti caelos, qui solidissimi, quasi aere, fusi sunt?
19 Jelentsd meg nekünk, mit mondjunk neki! Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve!	19 Ostende nobis quid dicamus illi; nos disponere verba nescimus propter tenebras.
20 Ki mondhatja neki, hogy ‘beszélni akarok’? Ha mondaná is valaki, bizony megsemmisülne!	20 Quis narrabit ei, quae loquor? Et, si locutus fuerit, homo deglutietur.
21 De most sohasem látott fény ragyog föl hirtelen az ég felhőiben, és szél kerekedik, amely elhajtja azokat;	21 At nunc non vident lucem: aer offuscatus est nubibus, sed ventus transiens fugabit eas.
22 aranyos fény jő észak felől, félelmetes dicsfény van Isten körül.	22 Ab aquilone splendor auri venit; et circa Deum terribilis maiestas.
23 A Mindenható, akit nem tudunk méltóképpen felfogni! Nagy ő erőben és igazságban, igazságos nagyon, akit nem lehet leírni!	23 Omnipotentem attingere non possumus: magnus fortitudine; et iudicium et multam iustitiam deprimere non potest.
24 Ezért félnek tőle az emberek! Nem mernek rátekinteni mind, akik bölcseknek tartják magukat!«	24 Ideo timebunt eum homines, non contemplabitur omnes, qui sibi videntur corde sapientes ”.