Jób könyve 30

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA RICCIOTTI
1 Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot, akik korban utánam vannak, akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek, hogy nyájam kutyái közé állítsam!	1 - Adesso invece, si fan beffe di meminori di me in età, i cui padri io già non degnaid'ammettere fra i cani del mio gregge.
2 Semmire sem mennék kezük erejével, még az életre sem látszanak méltóknak,	2 La cui forza di braccia a me non serviva, a pur di vivere sembravano incapaci,
3 ínségtől és éhségtől aszottak és a sivatagon tengődnek, mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,	3 squallidi [com'erano] di penuria e di fame: essi, che brucavano lungo il deserto, consunti da calamità e miseria:
4 füveket és fakérget rágcsálnak, és borókagyökér a kenyerük,	4 mangiavano erbe e cortecce d'alberi, ed era lor cibo la radice di ginepro.
5 a völgyekben tépik őket, és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.	5 E andando in cerca di tali cose lungo le valli, quando ne avessero trovate, vi correvano sopra con schiamazzo.
6 A hegyi folyók vadonjaiban laknak, a föld üregeiben és kavicsokon;	6 Abitavano essi nei deserti dei torrenti, nelle grotte della terra e sulla ghiaia;
7 még örömet is találnak ebben, és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;	7 e ivi dimorando erano lieti, stimando una delizia star fra le ortiche:
8 balgák, senkik fiai, akik számba sem jönnek a földön.	8 gente stolta ed ignobile, che nemmen comparisce sulla terra!
9 Most, íme, ezek faragnak rám nótákat és vesznek a nyelvükre engem.	9 E adesso, son diventato la loro canzone, sono per essi una favola:
10 Irtóznak, messze húzódnak el tőlem, nem átallják, hogy képembe köpjenek,	10 mi hanno aborrito, fuggono lungi da me, nè senton ritegno a sputacchiarmi in faccia!
11 mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt, számba zabolát vetett.	11 Poichè aprì [Dio] la sua faretra, e m'ha bersagliato, e ha messo il morso alla mia bocca.
12 Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim, s elgáncsolták lábamat; elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,	12 A destra d'oriente insorsero a un tratto le mie calamità, travolsero i miei passi, e m'oppressero come flutti che s'avanzino;
13 széthányták ösvényeimet, leselkedtek utánam és legyűrtek, és nem volt, aki segítsen.	13 sconvolsero le mie strade, mi tesero insidie e prevalsero, nè vi fu chi desse aiuto;
14 Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át, ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.	14 come per muro spaccato e porta sforzataesse piombarono su me, e sulle mie miserie incrudelirono:
15 Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél, boldogságom elvonult, mint a felhő.	15 sono ridotto a nulla; tu rapisti via come vento la mia aspirazione, e come nube trascorse via la mia salvezza.
16 Most pedig önmagát emészti a lelkem, és megragadnak az ínség napjai.	16 E adesso, in me stesso si disfà l'anima mia, e m'hanno afferrato giorni di miseria.
17 Fájdalom járja át csontjaimat éjjel, s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.	17 Di notte l'ossa mie son trafitte da dolori, e questi miei divoratori non dormono;
18 Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám, körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.	18 la loro moltitudine consuma il mio manto, e come cappuccio di tunica mi costringono.
19 Sárhoz lettem hasonló, olyan vagyok, mint a por és hamu.	19 Sono diventato pari a fango, e simile a pula e a cenere.
20 Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem, állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.	20 Verso te, [o Dio], io grido, ma tu non mi ascolti, fermo mi tengo, ma tu non mi guardi;
21 Kegyetlen lettél hozzám, és kemény kézzel fordulsz ellenem.	21 sei diventato verso me crudele, e nella durezza del tuo pugno mi combatti;
22 Felemeltél, szél hátára kaptál, azután levágtál erővel.	22 mi lanciasti in alto, e come gittandomi al ventominutamente mi sfracellasti:
23 Tudom, hogy átadsz a halálnak, hol hajlék van minden élő részére.	23 lo so, a morte tu mi consegni, là ov'è fissata la casa per ogni vivente!
24 Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!	24 Eppure, non per loro distruzione tu stendi la mano, e quando procombano, tu stesso li salverai.
25 Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja, és sajnálta lelkem a szegényt.	25 Io piangevo in altri tempi su chi era afflitto, e l'anima mia aveva pietà per il povero.
26 Jót reméltem, de rossz jött rám, fényt vártam, de sötétség tört elő.	26 Aspettavo il bene, e m'è venuto il male, attendevo la luce, e sono spuntate le tenebre,
27 Forr a bensőm és nem tud megnyugodni, nyomor napjai törtek rám.	27 Le mie viscere bollono senza aver tregua, mi si fecero incontro giorni di miseria;
28 Szomorúan járok, napfény nélkül, felkelek a gyülekezetben és kiáltok.	28 abbrunato m'aggiro, ma non dal sole, mi levo su, nell'adunanza io grido;
29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struccmadaraknak.	29 fratello son diventato agli sciacalli, e compagno agli struzzi:
30 Megfeketült rajtam a bőröm, és láztól kiégtek csontjaim.	30 mi si è annerita in dosso la mia pelle, il mio scheletro è arrostito dal bruciore.
31 Zokogásra fordult a lantom, és sírásra fuvolám szava!	31 È diventata lutto la mia cetra, e la mia zampogna una voce di piangenti!