Jób könyve 30

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL
1 Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot, akik korban utánam vannak, akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek, hogy nyájam kutyái közé állítsam!	1 Jetzt aber lachen über mich, die jünger sind als ich an Tagen, deren Väter ich nicht für wert geachtet, sie bei den Hunden meiner Herde anzustellen.
2 Semmire sem mennék kezük erejével, még az életre sem látszanak méltóknak,	2 Was sollte mir auch ihrer Hände Kraft? Geschwunden war ihre Rüstigkeit
3 ínségtől és éhségtől aszottak és a sivatagon tengődnek, mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,	3 durch Mangel und durch harten Hunger; Leute, die das dürre Land abnagen, das Gras der Wüste und der Wüstenei.
4 füveket és fakérget rágcsálnak, és borókagyökér a kenyerük,	4 Sie pflücken Salzmelde im Gesträuch und Ginsterwurzeln sind ihr Brot.
5 a völgyekben tépik őket, és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.	5 Aus der Gemeinschaft wurden sie verjagt; man schreit ihnen nach wie einem Dieb.
6 A hegyi folyók vadonjaiban laknak, a föld üregeiben és kavicsokon;	6 Am Hang der Täler müssen sie wohnen, in Erdhöhlen und in Felsgeklüft.
7 még örömet is találnak ebben, és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;	7 Zwischen Sträuchern schreien sie kläglich, drängen sich zusammen unter wildem Gestrüpp.
8 balgák, senkik fiai, akik számba sem jönnek a földön.	8 Blödes Gesindel, Volk ohne Namen, wurden sie aus dem Land hinausgepeitscht.
9 Most, íme, ezek faragnak rám nótákat és vesznek a nyelvükre engem.	9 Jetzt aber bin ich ihr Spottlied, bin zum Klatsch für sie geworden.
10 Irtóznak, messze húzódnak el tőlem, nem átallják, hogy képembe köpjenek,	10 Sie verabscheuen mich, rücken weit von mir weg, scheuen sich nicht, mir ins Gesicht zu speien.
11 mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt, számba zabolát vetett.	11 Denn Gott löste mein Seil und beugte mich nieder, sie aber ließen die Zügel vor mir schießen.
12 Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim, s elgáncsolták lábamat; elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,	12 Zur rechten Seite erhebt sich eine Schar, treibt meine Füße weg, wirft gegen mich ihre Unheilsdämme auf.
13 széthányták ösvényeimet, leselkedtek utánam és legyűrtek, és nem volt, aki segítsen.	13 Meinen Pfad reißen sie auf, helfen zu meinem Verderben und niemand wehrt ihnen.
14 Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át, ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.	14 Wie durch eine breite Bresche kommen sie heran, wälzen sich unter Trümmern her.
15 Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél, boldogságom elvonult, mint a felhő.	15 Schrecken stürzen auf mich ein, verjagt wie vom Wind ist mein Adel, wie eine Wolke entschwand mein Heil.
16 Most pedig önmagát emészti a lelkem, és megragadnak az ínség napjai.	16 Und nun zerfließt die Seele in mir, des Elends Tage packen mich an.
17 Fájdalom járja át csontjaimat éjjel, s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.	17 Des Nachts durchbohrt es mir die Knochen, mein nagender Schmerz kommt nicht zur Ruh.
18 Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám, körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.	18 Mit Allgewalt packt er mich am Kleid, schnürt wie der Gürtel des Rocks mich ein.
19 Sárhoz lettem hasonló, olyan vagyok, mint a por és hamu.	19 Er warf mich in den Lehm, sodass ich Staub und Asche gleiche.
20 Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem, állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.	20 Ich schreie zu dir und du erwiderst mir nicht; ich stehe da, doch du achtest nicht auf mich.
21 Kegyetlen lettél hozzám, és kemény kézzel fordulsz ellenem.	21 Du wandelst dich zum grausamen Feind gegen mich, mit deiner starken Hand befehdest du mich.
22 Felemeltél, szél hátára kaptál, azután levágtál erővel.	22 Du hebst mich in den Wind, fährst mich dahin, lässt mich zergehen im Sturmgebraus.
23 Tudom, hogy átadsz a halálnak, hol hajlék van minden élő részére.	23 Ja, ich weiß, du führst mich zum Tod, zur Sammelstätte aller Lebenden.
24 Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!	24 Doch nicht an Trümmer legt er die Hand. - Schreit man nicht um Hilfe beim Untergang?
25 Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja, és sajnálta lelkem a szegényt.	25 Weinte ich nicht um den, der harte Tage hatte, grämte sich nicht meine Seele über den Armen?
26 Jót reméltem, de rossz jött rám, fényt vártam, de sötétség tört elő.	26 Ja, ich hoffte auf Gutes, doch Böses kam, ich harrte auf Licht, doch Finsternis kam.
27 Forr a bensőm és nem tud megnyugodni, nyomor napjai törtek rám.	27 Mein Inneres kocht und kommt nicht zur Ruhe, mich haben die Tage des Elends erreicht.
28 Szomorúan járok, napfény nélkül, felkelek a gyülekezetben és kiáltok.	28 Geschwärzt, doch nicht von der Sonne gebrannt, stehe ich auf in der Gemeinde, schreie laut.
29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struccmadaraknak.	29 Den Schakalen wurde ich zum Bruder, den Straußenhennen zum Freund.
30 Megfeketült rajtam a bőröm, és láztól kiégtek csontjaim.	30 Die Haut an mir ist schwarz, von Fieberglut brennen meine Knochen.
31 Zokogásra fordult a lantom, és sírásra fuvolám szava!	31 Zur Trauer wurde mein Harfenspiel, mein Flötenspiel zum Klagelied.