Jób könyve 30

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DOUAI-RHEIMS
1 Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot, akik korban utánam vannak, akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek, hogy nyájam kutyái közé állítsam!	1 But now the younger in time scorn me, whose fathers I would not have set with the dogs of my flock:
2 Semmire sem mennék kezük erejével, még az életre sem látszanak méltóknak,	2 The strength of whose hands was to me as nothing, and they were thought unworthy of life itself.
3 ínségtől és éhségtől aszottak és a sivatagon tengődnek, mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,	3 Barren with want and hunger, who gnawed in the wilderness, disfigured with calamity and misery.
4 füveket és fakérget rágcsálnak, és borókagyökér a kenyerük,	4 And they ate grass, and barks of trees, and the root of junipers was their food.
5 a völgyekben tépik őket, és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.	5 Who snatched up these things out of the valleys, and when they had found any of them, they ran to them with a cry.
6 A hegyi folyók vadonjaiban laknak, a föld üregeiben és kavicsokon;	6 They dwelt in the desert places of torrents, and in caves of earth, or upon the gravel.
7 még örömet is találnak ebben, és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;	7 They pleased themselves among these kind of things, and counted it delightful to be under the briers.
8 balgák, senkik fiai, akik számba sem jönnek a földön.	8 The children of foolish and base men, and not appearing at all upon the earth.
9 Most, íme, ezek faragnak rám nótákat és vesznek a nyelvükre engem.	9 Now I am turned into their song, and am become their byword.
10 Irtóznak, messze húzódnak el tőlem, nem átallják, hogy képembe köpjenek,	10 They abhor me, and flee far from me, and are not afraid to spit in my face.
11 mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt, számba zabolát vetett.	11 For he hath opened his quiver, and hath afflicted me, and hath put a bridle into my mouth.
12 Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim, s elgáncsolták lábamat; elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,	12 At the right hand of my rising, my calamities forthwith arose: they have overthrown my feet, and have overwhelmed me with their paths as with waves.
13 széthányták ösvényeimet, leselkedtek utánam és legyűrtek, és nem volt, aki segítsen.	13 They have destroyed my ways, they have lain in wait against me, and they have prevailed, and there was none to help.
14 Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át, ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.	14 They have rushed in upon me, as when a wall is broken, and a gate opened, and have rolled themselves down to my miseries.
15 Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél, boldogságom elvonult, mint a felhő.	15 I am brought to nothing: as a wind thou hast taken away my desire: and my prosperity hath passed away like a cloud.
16 Most pedig önmagát emészti a lelkem, és megragadnak az ínség napjai.	16 And now my soul fadeth within myself, and the days of affliction possess me.
17 Fájdalom járja át csontjaimat éjjel, s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.	17 In the night my bone is pierced with sorrows: and they that feed upon me, do not sleep.
18 Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám, körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.	18 With the multitude of them my garment is consumed, and they have girded me about, as with the collar of my coat.
19 Sárhoz lettem hasonló, olyan vagyok, mint a por és hamu.	19 I am compared to dirt, and am likened to embers and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem, állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.	20 I cry to thee, and thou hearest me not: I stand up, and thou dost not regard me.
21 Kegyetlen lettél hozzám, és kemény kézzel fordulsz ellenem.	21 Thou art changed to be cruel toward me, and in the hardness of thy hand thou art against me.
22 Felemeltél, szél hátára kaptál, azután levágtál erővel.	22 Thou hast lifted me up, and set me as it were upon the wind, and thou hast mightily dashed me.
23 Tudom, hogy átadsz a halálnak, hol hajlék van minden élő részére.	23 I know that thou wilt deliver me to death, where a house is appointed for every one that liveth.
24 Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!	24 But yet thou stretchest not forth thy hand to their consumption: and if they shall fall down thou wilt save.
25 Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja, és sajnálta lelkem a szegényt.	25 I wept heretofore for him that was afflicted, and my soul had compassion on the poor.
26 Jót reméltem, de rossz jött rám, fényt vártam, de sötétség tört elő.	26 I expected good things, and evils are come upon me: I waited for light, and darkness broke out.
27 Forr a bensőm és nem tud megnyugodni, nyomor napjai törtek rám.	27 My inner parts have boiled without any rest, the days of affliction have prevented me.
28 Szomorúan járok, napfény nélkül, felkelek a gyülekezetben és kiáltok.	28 I went mourning without indignation; I rose up, and cried in the crowd.
29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struccmadaraknak.	29 I was the brother of dragons, and companion of ostriches.
30 Megfeketült rajtam a bőröm, és láztól kiégtek csontjaim.	30 My skin is become black upon me, and my bones are dried up with heat.
31 Zokogásra fordult a lantom, és sírásra fuvolám szava!	31 My harp is turned to mourning, and my organ into the voice of those that weep.