Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Péter második levele 3


font
KÁLDI-NEOVULGÁTASTUTTGARTENSIA-DELITZSCH
1 Íme, szeretteim, ezt a második levelet írom nektek, amelyben figyelmeztetéssel fölébresztem becsületes lelketeket,1 זֹאת הִיא הָאִגֶּרֶת הַשֵּׁנִית אֲשֶׁר אֲנִי כֹתֵב אֲלֵיכֶם אֲהוּבִים וּבִשְׁתֵּיהֶן אָעִיר בְּדֶרֶךְ הַזְכָּרָה אֶת־תֻּמַּת לְבַבְכֶם
2 hogy emlékezzetek azokra a dolgokra, amelyeket a szent próféták előre megmondtak, valamint az Úrnak és Üdvözítőnek az apostolok által hirdetett parancsaira.2 לִזְכֹּר אֶת־הַדְּבָרִים הַנֶּאֱמָרִים מִקֶּדֶם בִּידֵי הַנְּבִיאִים הַקְּדשִׁים וְאֶת־מִצְוַת אֲדֹנֵינוּ וּמוֹשִׁיעֵנוּ אֲשֶׁר נִתְּנָה בְיָדֵנוּ הַשְּׁלִיחִים
3 Először is tudnotok kell, hogy az utolsó napokban csalárdságban járó gúnyolódók fognak jönni, akik saját kívánságaik útján járnak,3 וּדְעוּ זֹאת לָכֶם רִאשׁוֹנָה כִּי בְּאַחֲרִית הַיָּמִים יָבֹאוּ לֵצִים הַהֹלְכִים אַחֲרֵי תַאֲוֺת נַפְשָׁם וְיִתְלוֹצְצוּ לֵאמֹר
4 és azt mondják: »Hol van az ő eljövetelének ígérete?« Mert amióta elhunytak az atyák, minden úgy maradt, ahogy volt a teremtés kezdetétől.4 אַיֵּה הַבְטָחַת בֹּאוֹ כִּי מֵאָז שָׁכְבוּ הָאָבוֹת הַכֹּל עֹמֵד כְּמוֹ מֵרֵאשִׁית הַבְּרִיאָה
5 Azok, akik ezt állítják, nem tudják, hogy az ég régóta létezett, és a föld is, amely vízből és a víz által jött elő Isten szavára.5 וְנִסְתָּר מֵהֶם בַּאֲשֶׁר לֹא יֹאבוּ לָדַעַת כִּי מִקֶּדֶם קָמוּ הַשָּׁמַיִם וְהָאָרֶץ בִּדְבַר אֱלֹהִים מִן־הַמַּיִם וְעַל־יְדֵי הַמָּיִם
6 E kettő által pusztult el az akkori világ, amikor a víz elárasztotta.6 וּבְמַיִם אָבְדָה תֵבֵל מֵאָז כִּי נִשְׁטְפָה בְּמֵי הַמַּבּוּל
7 A mostani eget és a földet ugyanaz az Ige őrizte meg a tűzre, az ítélet és az istentelen emberek pusztulásának napjára.7 גַּם הַשָּׁמַיִם וְהָאָרֶץ אֲשֶׁר לְפָנֵינוּ נִצְפְּנוּ בִדְבָרוֹ וְהֵם שְׁמוּרִים לָאֵשׁ לְיוֹם הַדִּין וַאֲבֹד אַנְשֵׁי הָרָשַׁע
8 Egy valami pedig semmiképpen se kerülje el figyelmeteket, szeretteim: Egy nap az Úrnál annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap.8 וְזֹאת הָאַחַת אַל־תֵּעָלֵם מִכֶּם אֲהוּבִים כִּי יוֹם אֶחָד כְּאֶלֶף שָׁנִים בְּעֵינֵי יְהוָֹה וְאֶלֶף שָׁנִים כְּיוֹם אֶחָד
9 Az Úr nem késik ígéretével, ahogy egyesek gondolják. Türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek.9 וְלֹא־יְאַחֵר יְהוָֹה אֶת־אֲשֶׁר הִבְטִיחַ כַּאֲשֶׁר־יֵשׁ חשְׁבִים אֹתָהּ לְאִחוּר כִּי אַךְ־הֶאֱרִיךְ אַפּוֹ בַּעֲבוּרֵנוּ וְלֹא יַחְפֹּץ בַּאֲבֹד אִישׁ כִּי אִם־בִּפְנוֹת כֻּלָּם לִתְשׁוּבָה
10 Az Úr napja úgy jön majd el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, ugyanígy a föld is, és annak minden műve, mely rajta található.10 בֹּא יָבֹא יוֹם־יְהוָֹה כְּגַנָּב בַּלָּיְלָה אָז הַשָּׁמַיִם בְּשָׁאוֹן יַחֲלֹפוּ וְהַיְסֹדוֹת יְבֹעֲרוּ וְהִתְמֹגֲגוּ וְהָאָרֶץ וְהַמַּעֲשִׂים אֲשֶׁר עָלֶיהָ יִשָּׂרֵפוּ
11 Ha tehát mindezek el fognak pusztulni, vajon milyeneknek kell lennetek a szent életben és buzgóságban nektek,11 וְעַתָּה אִם־כָּל־אֵלֶּה יָמוּגוּ מַה־מְּאֹד חַיָּבִים אַתֶּם לְהִתְהַלֵּךְ בִּקְדֻשָּׁה וּבַחֲסִידוּת
12 akik várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak?12 וּלְחַכּוֹת לְבֹא יוֹם־יְהוָֹה וּלְהָחִישׁ אֹתוֹ אֲשֶׁר בִּגְלָלוֹ הַשָּׁמַיִם יָמוּגוּ בָאֵשׁ וְהַיְסֹדוֹת יְבֹעֲרוּ וְנָמַסּוּ
13 Mi azonban – az ő ígérete szerint – új eget és új földet várunk , ahol igazságosság lakik.13 וַאֲנַחְנוּ כְּפִי הַבְטָחָתוֹ מְחַכִּים לְשָׁמַיִם חֲדָשִׁים וּלְאֶרֶץ חֲדָשָׁה אֲשֶׁר־צֶדֶק יָלִין בָּם
14 Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben.14 עַל־כֵּן אֲהוּבִים אֲשֶׁר לָאֵלֶּה חִכִּיתֶם שִׁקְדוּ לְהִמָּצֵא לְפָנָיו בְּשָׁלוֹם נְקִיִּים וְזַכִּים מִפָּשַׁע
15 Tekintsétek a mi Urunk hosszantűrését rátok nézve üdvösségnek, amint a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek a neki adott bölcsesség szerint.15 וְאֶת־אֹרֶךְ רוּחַ אֲדֹנֵינוּ תַּחְשְׁבוּ לִתְשׁוּעָה כַּאֲשֶׁר גַּם־אָחִינוּ הָאָהוּב פּוֹלוֹס כָּתַב אֲלֵיכֶם כְּפִי הַחָכְמָה הַנְּתוּנָה לוֹ
16 Szól is ezekről minden levelében. Bizonyos dolgokat nehéz ugyan megérteni bennük – ezeket a tudatlanok és állhatatlanok kiforgatják, mint ahogy a többi Írásokat is, a saját vesztükre.16 וְכֵן בְּכָל־אִגְּרוֹתָיו בְּדַבְּרוֹ־שָׁם עַל־אֵלֶּה וּבָהֶן יֵשׁ דְּבָרִים קְשֵׁי הַהֲבָנָה וְהַבֹּעֲרִים וְהַפְּתָאִים יַהַפְכוּ אֹתָם כַּאֲשֶׁר גַּם־יַעֲשֹוּ לַכְּתָבִים הָאֲחֵרִים לְאָבְדַן נַפְשָׁם
17 Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.17 וְאַתֶּם אֲהוּבִים אֲשֶׁר יְדַעְתֶּם זֹאת הִשָּׁמְרוּ לְנַפְשֹׁתֵיכֶם פֶּן־תִּמָּשְׁכוּ אַחֲרֵי טָעוּת אַנְשֵׁי בְלִיַּעַל וּנְפַלְתֶּם מִמָּעֻזְּכֶם
18 Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.18 וּרְבוּ בְּחֶסֶד וּבְדַעַת אֲדֹנֵינוּ וּמוֹשִׁיעֵנוּ יֵשׁוּעַ הַמָּשִׁיחַ אֲשֶׁר־לוֹ הַכָּבוֹד גַּם־הַיּוֹם וְגַם־לְיוֹם הָעוֹלָם אָמֵן